- Nevezhetjük önt "Mr. Koppenhágának"?

- Ha van ilyen, akkor az Ban Ki-Mun maga. Az ENSZ-főtitkár felismerte, hogy a világszervezet vezető szerepet játszhat az éghajlatvédelemben, ugyanis Amerika képtelen erre, amíg meg nem születik a kongresszusban a klímatörvény.

Obama elnök azt mondta: meg kell kétszerezni az erőfeszítéseket a koppenhágai csúcs sikeréhez, másrészt viszont leszögezte, hogy az Egyesült Államok e kérdésben nem motorcsónak, hanem nagy óceánjáró, és nem tud hirtelen megfordulni. Mit tehet mégis kongresszusi támogatás nélkül?

Mondott egy harmadik fontos dolgot is, mégpedig azt, hogy maga is ott lehet Koppenhágában. De nem csak Amerika nagy óceánjáró: Kína még nagyobb. Az nem fog menni, hogy az amerikaiak arra várjanak, más mozduljon. Jogilag kötelező erejű megállapodás nem születik majd, de létrejöhet egy alapvető politikai egyezség. Ennek a következő előfeltételei vannak: minden ország vegyen részt, a fejlettek és a fejlődők (főleg pedig az előbbiek) vállaljanak ambiciózus célokat az üvegház hatású gázok csökkentésében, legyen minderre pénzt, valamint olyan intézményi struktúra, amelyben a fejlődőknek is szavuk van. Ezeket jogi egyezség nélkül is elérhetjük.

Amerikának le kell tennie végre valamit az asztalra. Barack Obama jelenléte perdöntő lehet ebben, és alapvető ugyan, hogy a következő hetekben a szenátus is előrelépjen végre a képviselőház után, de a Capitolium Koppenhágában nem köti az elnököt. Arról nem beszélve, hogy tényleg ott lesz, számos vezető is így fog dönteni világszerte. Lesznek Koppenhágában olyan momentumok, amelyek a legmagasabb szintű politikai döntéshozókat igénylik - egyes kérdéseknek a szakértők már több fordulóban is hiába veselkedtek neki.

A csúcs idején Obama ugyan épp Skandináviában lesz, amikor átveszi a Nobel-békedíjat, de Chicago olimpiai kandidálásával nemrég begyűjtött már egy fiaskót a dán fővárosban.

Az olimpiai szituáció egészen más volt, ott alkalmi beugróként próbált lökést adni városa ügyének. Az éghajlatvédelemről viszont évek óta beszél és készíti rá elő az országot.

Az USA 17-20 százalékos kibocsátáscsökkentése 2020-ig ugyan imponálónak tűnhet, de ezt 2005-től számítjuk. Az európai bázisévhez visszaigazítva csak 4 százalékról van szó, ami már másképp hangzik.

Ehhez figyelembe kell venni, hogy az elmúlt tíz évben Amerikában nem történt e kérdésben semmi. Most próbálják behozni a késést, és ebben az európaiak is belátóak. Az viszont érdekes és örvendetes, hogy a 2020. utáni évtizedekben viszont az amerikai törvényjavaslat jóval többet vállalna.

Sötét lónak tűnik a feltörekvő gazdaságok két nagy szenynyezője, Kína és India.

Pedig nagyon nagy előrelépés ment és megy végbe. Kevesen tudják például, hogy Kínában az amerikainál jobbak, európai szintűek, a gépkocsik károsanyag-kibocsátási normái. Törekednek a megújuló energiaforrások használatára: 20-30 százalékot le fog vinni a kibocsátásból a fejlődő világ a működő hagyományos ipara dacára is. Mondhatjuk, hogy legyen ebből 30-40 százalék; nos, ehhez kellenek a tárgyalások.

A Budapesten született Pásztor János büszkén veszi elő mellényzsebéből a magyar útlevelét, de előre elnézést kér, ha nem beszélné már jól nyelvünket. - 15 éves korom óta nem élek Magyarországon. Ha van, amire mondhatom: "otthon", az nekem Genf - mondja a svájci állampolgársággal is rendelkező diplomata. A Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) szerzett atomfizikusi diplomát, és régi ENSZ-es: számos pozícióban járta végig a ranglétrát. Mostani, New York-i tisztsége előtt 14 éven át a világszervezet bonni "klímatitkárságán" dolgozott.