Rendőrök óvják a nyelvtörvényt

A királyhelmeci (Královsky Chlmec) rendőrőrs két tagja kereste fel a hivatalában Kopasz Józsefet, a szlovák-magyar-ukrán határ menti Nagytárkány polgármesterét. Közölték vele, hogy feljelentést kaptak egy helyi lakostól, aki szerint a helyi hangosbeszélőn csak magyarul hirdetnek, és emiatt ő szlovákként semmilyen információhoz nem jut. Elmondták azt is, hogy rövidesen beidézik őt kihallgatásra, majd felhívták a figyelmét a nyelvtörvény rendelkezéseinek tiszteletben tartására.

Lapunk megkeresésére a polgármester megerősítette értesüléseinket. Közölte, hogy az 1500 lélekszámú falu lakosságának döntő többsége magyar, mindössze öt szlovák család lakik a településen, akik értik a hirdetéseket.

- Ezért évtizedek óta csak magyarul hirdetünk. Nemrég azonban az északkelet-szlovákiai Sztropkóról (Stropkov) egy vasutas költözött ide a családjával, és ő már feljelentette az ágcsernyői (Cierna nad Tisou) vasúti csomóponton dolgozó kollégáit, mert egymás között magyarul beszéltek, továbbá a helyi szlovák tannyelvű iskola tanárát, aki a magyar gyermekeknek az anyanyelvükön magyarázta el a tananyagot, szlovákul ugyanis nem értették. Ebben az ügyben egyébként igazat adok neki, mert azzal érvelt, hogy magyar szülők miért adják szlovák iskolába a gyermekeiket - nyilatkozta lapunknak Kopasz József. Hozzátette, hogy néhány hete már kapott figyelmeztetést a minisztériumtól az egynyelvű hirdetések miatt, amelyeket azóta szlovákul is beolvasnak. Ennek ellenére a vasutas ismét feljelentette őt.

Érdeklődésünkre Jozef Bednár, a pozsonyi kulturális minisztérium szóvivője azt válaszolta, hogy a tárca nem ellenőrizheti a rendőrséget, amelynek azonban a nyelvtörvénynyel kapcsolatban nincs semmilyen jogköre. Hangsúlyozta: - A kétnyelvű hirdetés a jogszabály módosítása előtt is kötelező volt.

Csáky Pál szerint beigazolódott az aggodalmuk, amely szerint az ötvenes évekre emlékeztető feljelentősdi indulhat el. Ezt igazolja a nagytárkányi polgármester jogtalan zaklatása is. Az MKP elnöke arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a jövő héten Pozsonyba érkezik Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke. Előzőleg Brüsszelben fogadta őt, mert kíváncsi volt azok véleményére, akiket a jogszabály közvetlenül érint. - Tájékoztattam az EP elnökét arról, hogy immár 30 ezer szlovákiai polgár tiltakozott aláírásával a módosított nyelvtörvény ellen. Biztosra veszem, hogy az Európai Parlament rövidesen foglalkozik ezzel a demokratikus értékrenddel merőben ellentétes jogszabállyal - nyilatkozta lapunknak a szlovákiai magyar politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.