A First Lady nélkül Ázsiában

Még a metróállomásokon található italautomatákat is lezárták Barack Obama tokiói látogatásának "tiszteletére". A japán fővárosban közel húszezer rendőr vigyázta, hogy az amerikai elnök ázsiai útjának első állomásán minden zökkenőmentesen menjen. A nézeteltérésekről kevés szó esett Obama és Hatojama Jukio japán kormányfő pénteki, másfél órás megbeszélésén. Abban azonban mindketten egyetértettek, hogy a huszonegyedik században új alapokra kell helyezni a japán-amerikai szövetséget, amely jövőre ünnepli - megújított - fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Nem sok konkrétum hangzott el a Japánban található amerikai bázisokról, amelyek átcsoportosítása, illetve reformja kapcsán Tokiónak és Washingtonnak nem teljesen egyezik a véleménye. Annál több egyetértés volt a felek között a klímaváltozás elleni harcról, és a két vezető Tokióban közös nyilatkozatban jelentette be, hogy 2050-re nyolcvan százalékkal csökkenteni kívánják a károsgáz-kibocsátást.

Hatojama és Obama ugyancsak együtt szólt az atomfegyverek nélküli világról, ezzel kapcsolatban pedig figyelmeztették Iránt és Észak-Koreát, hogy a két ország atomprogramja veszélyezteti a nemzetközi stabilitást és békét. Ám hozzátették, hogy tárgyalásos úton keresik a megoldási lehetőségeket, egyúttal pedig felszólították Észak-Koreát, hogy térjen vissza a hatoldalú megbeszélésekhez. Szó esett még Afganisztánról, mivel Japán a napokban ötmilliárd dollárt különített el az ország újjáépítésére, Barack Obama pedig a tokiói sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy hamarosan körvonalazni fogja az USA új stratégiáját Afganisztánban.

Kis csalódást keltett Japánban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a First Lady, Michelle Obama és a lányaik nem utaztak az elnökkel. Barack Obama így a felesége nélkül vesz részt ma a híres tokiói Suntory Hall koncertteremben sorra kerülő rendezvényen, ahol Ázsia-politikájáról tart fontos beszédet.

A japán császárral való találkozó után az elnök azonnal repül tovább Szingapúrba, ahol az Ázsiai-csendes-óceáni Együttműködési Fórum (APEC) és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóin vesz részt. Onnan Barack Obama Sanghajba és Pekingbe látogat, majd Szöulban zárja eddigi leghosszabb, nyolcnapos külföldi útját.

Észak-Korea megteremtheti biztonságát és jólétét, ha megtartja ígéretét, és felhagy atomprogramjával - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek adott interjújában. Obama elmondta: az Egyesült Államok kész kétoldalú megbeszéléseket is folytatni Észak-Koreával a hatoldalú tárgyalások keretében, de csak ha ez a tárgyalások gyors újrafelvételéhez vezet. (MTI)

Barack Obama és Hatojama Jukio közös sajtótájékoztatója tavaly novemberben Tokióban
Barack Obama és Hatojama Jukio közös sajtótájékoztatót tart Tokióban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.