Másnap

Még ki sem hunytak az örömtüzek Berlinben a hajdani fal körül, még össze sem csomagoltak a zenekarok, amikor a németek szembesülni voltak kénytelenek azzal a közvélemény-kutatási eredménnyel, hogy 12 százalékuk visszakívánja bizony a falat. Ez az óhaj persze metaforikusan értendő: senki se magát a betonszörnyet kívánja vissza - "csak" az NDK-t. És azok, akik visszakívánják, végtére is kicsi kisebbséget alkotnak.

Ezzel a "kisebbséggel" óvatosan bánnék. Tudniillik megvan már a lenyomata a politikai erőviszonyokban és az ereje is a közgondolkodásban, a közbeszédben. A szociáldemokratáktól balra álló, "vörösnek" mondott Die Linke ("Baloldaliak") párt már nemcsak tartományi szinten van jelen a parlamentekben - egy helyen koalícióban kormányoz is -, hanem képviselettel rendelkezik a Bundestagban. Ereje imitt-amott messze meghaladja a 12 százalékot. Németország ma magáénak mondhatja az Európai Unió legerősebb, mostani fogalmaink szerint a szélsőbalhoz közel álló politikai erejét. A többi hasonló, ideértve a magyart is, fél- vagy egészperiféria. Mindez azért feltűnő, mert hajdanán az NDK, noha statisztikailag a szocialista "tábor" legfejlettebb országának számított, tényleges fejlettségi és életszínvonalbeli okok miatt nem fölény-, hanem "nettó" kisebbségi érzettel élt az NSZK-val szemben. A "nyugati Németország" ezt az államot vette át öt új tartomány formájában, és elképesztően sokat tett azért, hogy a keleti német testvéreket felhozza a maga szintjére. Ugyancsak a nagy berlini ünnep előestéjén derült ki, hogy az elmúlt húsz évben a szövetségi költségvetés ezerháromszázmilliárd eurónak megfelelő összeget pumpált bele a hajdani NDK-ba. De kiderült az is, hogy ennek csak töredéke járult hozzá a keleti tartományok jövedelemtermelő képességének növeléséhez. A Wall Street Journal megjegyezte: avégett, hogy a keletnémet keresetek legföljebb 2o-3o százalékkal legyenek alacsonyabbak, mint a nyugatiak, s a szociális juttatások (nyugdíjak, pótlékok, munkanélküli-segélyek stb.) nyugati színvonalúak legyenek, e tartományokat ma is "lélegeztetőgépen" kell tartani. De minél inkább ömlik a pénz, annál inkább nő a frusztráltság.

Közben ugyanis a hajdani NDK "drága ország" lett. Ma sokan elmélkednek arról, hogy ha hagyják a saját lábán megállni, mint bennünket például; ha hagyják, hogy olcsó maradjon, akkor talán megtarthatta volna saját keleti piacait, s ugyanúgy kihasználhatta volna előnyös helyzetét régi KGST-béli partnereivel szemben, ahogyan - mutatis mutandis - a fejlett szlovénok ma is tarolnak a hajdani összjugoszláv piac széthullott maradékain. Ehelyett a keleti tartományoknak a meg nem szolgált jólét és a gazdasági visszaesés lett az osztályrészük. A nyugati német nagyvállalatok szívesebben ruháznak be Lengyel-, Cseh- és Magyarországon meg Szlovákiában, mint odahaza, keleten.

Volt a berlini fal leomlása után és a német egyesülés előtt egy elég virulens elképzelés az NDK akkori ellenzékében, sőt a nyugati szocdemek baloldalán is: hátha jót tenne a németségnek, ha az NSZK-val szemben fönnmaradna egyfajta "demokratikus szocialista alternatíva". Talán ez a paradox eszme élteti ma az immár össznémet Die Linkét is, de épp emiatt beszélnek nyugaton egyre többet arról, hogy a Linke alakjában voltaképp megint keletről szivárog át nyugatra a "vörös méreg".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.