Esélytelen kormánylista született Bukarestben

Liviu Negoita - akit Traian Basescu román államfő a múlt héten kért fel kormányalakításra - hétfő délután átküldte a parlamentnek a kabinet listáját és kormányprogramját, bizalmi szavazás végett. A felkért miniszterelnök a hét végén konzultációra kérette a parlamenti pártok vezetőit, a meghívásnak azonban a nagy pártok egyike sem tett eleget.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői hétfő reggel találkoztak ugyan Negoitával, de Markó Béla szövetségi elnök ismét egyértelművé tette: a Szociáldemokrata Párttal (SZDP), a Nemzeti Liberális Párttal (NLP) és a képviselőházi nemzetiségi frakcióval szolidárisan, továbbra is Klaus Werner Johannis nagyszebeni polgármestert szeretnék a kormány élén látni.

A kormánylistán ezúttal is a Basescuhoz közel álló Demokrata-Liberális Párt (D-LP) politikusainak neve olvasható. Negoita több tárca élére ugyanazokat a személyeket javasolta, akik a megbuktatott Emil Boc kabinetjében az adott minisztériumokat irányították.

A 65 százalékkal rendelkező SZDP-NLP-RMDSZ-nemzetiségek összefogás a miniszterek szakbizottsági meghallgatását a két hét múlva esedékes elnökválasztások utánig kívánja elhúzni, és ezáltal megfosztani az esetleg újabb mandátumot szerző Basescut a törvényhozás feloszlatásának alkalmától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.