Nem kerül a BT elé a Goldstone-jelentés

"Nagyon valószínű, hogy az ENSZ-közgyűlése elfogadja a Goldstone-jelentést, de utána feltehetően nem történik semmi az ENSZ-ben" - mondta lapunknak Lattmann Tamás nemzetközi jogász a Richard Goldstone dél-afrikai bíró által vezetett bizottság jelentéséről, mely az egy évvel ezelőtti gázai háborúban elkövetett izraeli és palesztin háborús bűnöket vizsgálja.

- Goldstone nem elfogult szakember, épp ezért az izraeli kritika főleg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát illethette, hiszen 2006-os megszületése óta az általa tárgyalt ügyek jelentős része Izraelről szólt - emlékeztet Lattmann. Az Emberi Jogi Tanács ezt elődjétől, az Emberi Jogok Bizottságától örökölte, mely időnként szintén elfogultan Izrael-ellenesnek tűnt, mintha más országban nem történtek volna jogsértések. Ráadásul a bizottság 2003-ban az emberi jogi szempontból egyáltalán nem feddhetetlen Líbiát választotta meg elnökének, 2004-ben pedig a darfuri népirtásért felelős Szudán is tagjává válhatott. - A jelentés mind a palesztin, mind az izraeli oldalt elmarasztalta a különböző jogsértések miatt, úgy vélem, nem vádolható azzal, hogy egyértelműen elfogult lenne. Nem látom, hogy beigazolódtak volna azok az izraeli félelmek, hogy az elfogult tanács által felkért bizottság csak őket szidná - mondta a nemzetközi jogász. Lattmann Tamás arra is emlékeztet: a nagyhatalmaknak sem áll érdekében, hogy a Biztonsági Tanácsban napirendre kerüljön a jelentés, illetve az alapján valamiféle szankciót megállapítsanak, hiszen akkor "átszakadna egy gát", azaz bármely ország emberi jogi gyakorlata könynyen a BT elé kerülhetne.

Az ENSZ-ben nagy vitát váltott ki a Goldstone-jelentés. A volt hágai főügyész tényfeltáró testülete többek között azzal vádolta meg Izraelt, hogy aránytalanul nagy erőt vetett be a gázai offenzívában, szándékosan civileket vett célba, és nem katonai infrastruktúrát is támadott. Másrészt a palesztin fegyveres csoportoknak és a Hamasznak is felrótta, hogy szándékosan támadtak izraeli civileket a három hétig tartó fegyveres konfliktusban. A jelentés azt követelte az ENSZ Biztonsági Tanácsától, hogy három hónapon belül folytasson le hitelt érdemlő vizsgálatot a jogsértések feltárására. Ha ez nem történne meg, akkor fél éven belül át lehet adni az ügyet a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Izrael egyoldalúnak és Izrael-ellenesnek minősítette a dokumentumot, de belső vizsgálatot ígért az esetleges jogsértések kivizsgálására. A dokumentum megállapításait kedden az amerikai képviselőház is elítélte. Az Európai Unió nevében felszólaló svéd külügyminiszter ugyanakkor "komolynak" nevezte a jelentést, az arab államok pedig egyértelműen üdvözölték azt. A magyar diplomácia is jelezte, nem szavazza meg a jelentést.

Goldstone bíró egy budapesti konferencián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.