Republikánus győzelem a hétvégi amerikai választásokon

A két keddi amerikai kormányzóválasztáson az exit pollokon megkérdezetteknek ugyan 60 százaléka azt állította: nem az elnökről mondott véleményt szavazatával, elemzők mégis azt latolgatják, mekkora a Barack Obama hivatalba lépése óta első helyi megmérettetés országos jelentősége.

Virginiában a demokraták elveszítették a kormányzói posztot, sőt a republikánus Robert McDonnell nagy fölénnyel ért célba. New Jersey-ben is elveszítette kormányzói székét Obama támogatottja, Jon Corzine. New York városában azonban a vártnál kisebb fölénnyel győzött az előzetes eredmények szerint, immár harmadik mandátumát biztosítva ezzel a jelenlegi polgármester. A republikánus támogatással, de függetlenként harcba szálló Michael Bloomberg médiamágnás 100 millió dollárt költött kampányára. A texasi Houstonban az első olyan, nyíltan leszbikus politikus megválasztására készültek, aki amerikai nagyvárost irányíthat; a verseny magyar idő szerint szerda hajnalban még igen szoros volt. Maine államban az azonos neműek házasságáról szavaztak, egyelőre ismeretlen eredménnyel.

Robert Gibbs fehér házi szóvivő bagatellizálta a mostani küzdelmek jelentőségét a 2010-es részleges kongresszusi választások szempontjából. Úgy fogalmazott: ez olyan, mintha valaki a jövő évi baseballbajnokság győztesét akarná kikövetkeztetni az ideiből. A kongresszus demokrata többsége ezzel együtt az elkövetkező egy évben várhatóan óvatosan nyúl olyan kérdésekhez, amelyek felbőszíthetik a választókat.

A súlyos személyi és arculatproblémákkal küszködő ellenzék pedig végre építhet valamire. Most New York államban, egy időközi képviselőházi választáson a republikánusok még annyira megosztottak voltak, hogy hivatalos jelöltjük vissza is lépett. Épp egy év múlva a teljes képviselőházról, illetve a szenátusi mandátumok egyharmadáról szavaznak Amerika-szerte. A statisztika nem ad támpontot: az elmúlt évtizedekben arra is volt példa, hogy a páratlan évi választások iránymutatóak voltak a következő páros évre - de ennek az ellenkezőjére is.

Bloomberg győzelmét ünnepli
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.