Oroszország a kínai modellre figyel
Az Egységes Oroszország vezetői e hónapban még egy különtalálkozót is szerveztek a Kínai Kommunista Párt vezető tisztségviselőivel, hogy első kézből hallják, utóbbiak miként élnek a hatalom eszköztárával.
Igaz, az oroszok nem kívánnak visszatérni a kommunizmushoz mint átfogó marxista-leninista ideológiához, sem a szovjet, sem pedig az alaposan felhígított pekingi változatához. Amit csodálnak, olybá tűnik, az a kínaiak képessége, hogy miközben az egypártrendszert az ország szoros ellenőrzésére használják fel, továbbra is jelentős gazdasági növekedést produkálnak.
Történelmi szerepcsere ez, amely visszhangot kelt, tekintve, hogy egykoron a kínai kommunistákat a szovjetek inspirálták, mielőtt a két fél hosszú időre szakított egymással.
Az oroszok számára a két ország utóbbi évtizedekben eltérő útja az érdekes. Nagyon is tisztában vannak vele, hogy miközben Oroszország sok nehéz napot élt át a piacgazdaságra való áttérés során, Kína, úgy tűnik, leleményesebben hajtott végre egy meglehetősen hasonló váltást.
Az oroszok úgy tűnik, már-már azért is szégyellik magukat, hogy gazdaságuk olymértékben függ a kőolajtól, a földgáztól és más természeti kincsektől, mintha Oroszország egy harmadik világbeli ország volna, miközben Kína világszerte keresett gyáripari termékek előállításával tűnik ki.
"A Kínai Kommunista Párt által a kormányzás fejlesztésében elért eredmények a legmagasabb osztályzatot érdemlik", jelentette ki Alekszandr Zsukov, miniszterelnök-helyettes és Putyin egyik vezető tanácsadója a kínai tisztségviselőkkel október 9-én tartott találkozón a Vlagyivosztoktól északnyugatra fekvő Szujfenhe kínai határvárosban. "Gyakorlati tapasztalataikat érdemes elmélyülten tanulmányozni."
Zsukov meghívta Hu Jintao elnököt, a Kínai Kommunista Párt főtitkárát az Egységes Oroszország novemberi szentpétervári kongresszusára.
A szujfenhei találkozót a két politikai párt kapcsolatának sok hónapon át tartó erősödése előzte meg. Tavasszal az Egységes Oroszország magas szintű küldöttsége többnapos tárgyalást folytatott Pekingben, és az Egységes Oroszország bejelentette, hogy kutatórészlege számára irodát nyit Pekingben.
Az, hogy az Egységes Oroszország ennyire a Kínai Kommunista Párt bűvöletében él, csak hangsúlyosabbá teszi, mennyire nincs önálló filozófiája. E párt nagyrészt Putyin meghosszabbított karjaként működött, még kampányjelszava is ez volt: "Putyin terve". Újabban az "orosz konzervativizmus" bajnokaként hirdeti magát, de nem fejti ki, hogy az pontosan mit is jelent.
Valójában nyitott kérdés, vajon több-e valamiféle szellemi tornánál az Egységes Oroszország igyekezete, hogy tanuljon a Kínai Kommunista Párttól.
Ám az utóbbi években Oroszország kezdett politikailag és gazdaságilag a kínai modell felé elmozdulni. A Szovjetunió 1991-es összeomlása után Oroszország ötletszerűen ugrott fejest a kapitalizmusba, kiárusítva sok iparágat és lazítva a szabályozáson. Putyin idején a kormány megfordította az irányt, újra nagyobb ellenőrzésre tettek szert sok szektor felett.
Ma mindkét országot egy erősen centralizált hatalom kormányozza, felügyelik a magán- és az állami szektorokból álló vegyes gazdaságot, habár az oroszok ebben régóta kevésbé fegyelmezetteknek tűnnek.
A nemzetközi mutatók szerint a korrupció Oroszországban nagyobb, mint Kínában, és a külföldi cégek általában kevésbé vendégszeretőnek tartják a befektetési klímát is Oroszországban, részint azért, mert az oroszoknál a tulajdonjogot kevésbé tartják tiszteletben.
Oroszország képtelen volt arra is, hogy felvegye Kínával a versenyt az utak, repülőterek, erőművek és egyéb infrastrukturális létesítmények modernizálásában. Oroszország továbbá tengernyi egészségügyi és szociális problémával küszködik, melyek a férfiak átlagos várható életkorát 60 évre csökkentették. Ennek egyik következménye egy demográfiai válság, mely várhatóan visszafogja a növekedést.
A nemzetközi pénzügyi válság hangsúlyosabbá tette a gazdaságok összehasonlítását, ráirányítva a figyelmet Moszkva politikájára. Júniusban a Világbank azt prognosztizálta, hogy 2009-ben Kína gazdasága 7,2 százalékkal növekszik, Oroszországé pedig 7,9 százalékkal visszaesik.
Politikailag Oroszország jóval nyitottabb, mint Kína, független (noha gyakran kooptált) ellenzéki pártokkal, és nagyobb a szólásszabadsággal. A kontraszt az internet esetében a legnyilvánvalóbb, a világhálót Kína cenzúrázza, Oroszország nem.
Mégis, elemzők szerint Putyin politikai tanácsadói régóta tanulmányozzák, hogyan lehetne a politikai rendszert abba az irányba mozdítani, amilyen, demokratikus mezben de facto egypárti kormány, például Japánban és Mexikóban évtizedekre meggyökeresedett. Az oroszok hajlamosak átsiklani a fölött, hogy sok ilyen országban megbuktak a hosszan hatalmon lévő pártok. (...)
Az Egységes Oroszország méltatja a kínai rendszert, de nem említi elnyomó vonásait. A párt álláspontja továbbá mintha ellentmondana Putyin korábbi elnök és jelenlegi miniszterelnök, valamint Dmitrij Medvegyev elnök ismételt nyilatkozatainak, melyek szerint Oroszország felvirágzásához erős többpártrendszere van szüksége. (...)
Az utóbbi évszázadokban Oroszország mind a Nyugattal, mind a Kelettel kacérkodott, önazonossága soha nem állapodott meg teljesen, és elemzők szerint Putyin idején a politikai vezetés egyre lekicsinylőbben fogadta a gondolatot, miszerint az országnak át kellene vennie a demokrácia és a kormányzás nyugati eszméit.
Ez részben az 1990-es éveket, a szovjet összeomlást követő negatív reakcióból fakad, amikor Oroszország gazdasági romlásba és politikai káoszba süllyedt, amit Putyin sok híve szerint a Nyugat is elősegített.
Dmitrij Kozirjev, az orosz állami hírügynökség politikai kommentátora és Ázsiában játszódó detektívtörténetek szerzője azt mondta, csak természetes, hogy a Kreml a Keletre tekint.
"Amikor felfedezték, hogy lehetséges egy formálisan szocialista országot valami sokkal jobbá és hatékonyabbá reformálni, hát persze, hogy felfigyeltek", mondta Kozirjev. "Itt mindenki modellként tekint Kínára, mert Oroszország nem modell..."
A cikk 2009. október 18-án jelent meg a The New York Times hasábjain.
