Vagy minden esetben kínos pontossággal hozzáteszik, hogy csupán az Európai Tanács elnökéről van szó, akinek az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnöke mellett meg kellene határoznia Európa arcélét? Akinek feladata nem egyéb, mint hogy a lisszaboni szerződésben körülíratlanul hagyott munkakörében előkészítse a csúcstalálkozókat, elsimítsa az érdekellentéteket, konszenzust építsen?

Megannyi kérdés, amire nincs válasz. S nem is lehet. Mint az uniós soros elnöke, Fredrik Reinfeldt megjegyezte a riportereknek: "nagyon sajnálom, de nevekkel nem szolgálhatok, pedig tudom, hogy erre várnak". S ennek oka nemcsak az, hogy a lisszaboni szerződés még nem lépett érvénybe, hanem az is, hogy az EU vezetői sem tudják, mit is akarnak. Olyasvalakit, aki felveszi a versenyt Barack Obamával, vagy olyasvalakit, aki nem szorítja a háttérbe például Angela Merkelt és Nicolas Sarkozyt?

Amidőn a januártól trióban elnökösködő spanyol, belga és magyar kormányfő bemutatta a közös logót, őket is kérdezték, kit szeretnének. A válasz így hangzott: a kinél még nem tartunk, de a mit már pedzegetjük. Vagyis a kialakítandó feladathoz kell embert találni. Mindhárman azt mondták, legyen elkötelezett európai, keresse a jó megoldásokat, építsen hidakat, ha viták ütik fel a fejüket.

A kritériumok megfogalmazása persze időhúzás. A háttérben a szokásos hatalmi harc bontakozik ki, jórészt a bal- és a jobboldal között. Utóbbi győzött a júniusi európai választáson, tehát logikus, ő adná az elnököt. Aki ez esetben nyilván nem lehet Tony Blair - az ő iraki politikája sokakban eleve kétségeket ébresztett. A szerdai párizsi Sarkozy-Merkel-vacsorán meg is pecsételték a sorsát. Másrészt olyan embert keresnek, aki képes karaktert adni a posztnak. S terjed az ötlet, legyen nő. A jobboldali jelöltek viszont egyelőre mind férfiak. A Blair ellen önmagát ajánló Juncker luxemburgi miniszterelnök alighanem szintén elásta magát, marad viszont Balkenende holland kormányfő és Lipponen volt finn miniszterelnök. Mindketten kis országból valók, s ez sokaknak tetszik. Befolyásuk így nem lehet túl nagy, de jól elboldogulhatnak az új munkakörben, kialakítván az együttműködést a féléves soros elnökkel. Az első elnök s a spanyol elnökség - háttérben a belgákkal és a magyarokkal - precedenst teremthetnek.

Zapatero szocialista spanyol kormányfő azt mondta, a baloldal a külügyminiszteri posztot szeretné. Erre eséllyel pályázhat David Miliband brit külügyminiszter, de sok más név is forog. A jövő adhat csak választ arra is, vajon ha az elnök adminisztratív figura marad, nem a külügyminiszter lesz-e Európa igazi arca a külvilág felé.

A posztok és a kiválasztott emberek egymással is rivalizálnak majd. Miközben mind világosabb a kisebb és a nagyobb tagállamok döntéshozói számára is, hogy ha Európa versenyképessége és tekintélye alapján bele akar szólni a globális ügyekbe, s nem szeretné kívülről nézni, hogyan határozza meg a világ folyását az Egyesült Államok és Kína, akkor a mainál sokkal nagyobb erőfeszítésre és elképzelésekben gazdag emberekre lenne szüksége.