Három helikoptert veszített Amerika

Fekete napja volt tegnap Afganisztánban az amerikai légierőnek. Huszonnégy óra alatt három helikoptert vesztettek, legalább tizennégyen meghaltak. Az első jelentések szerint két katonai helikopter összeütközött. A harmadik, a legtöbb áldozatot követelő szerencsétlenség oka amerikai jelentések szerint ellenséges tűz, amelyben a katonák mellett az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség, a DEA emberei is meghaltak.

A tegnapi amerikai veszteségek is ráirányítják a figyelmet a helikopterprogram fontosságára. Magyarország két helikopterrel, kiképzőkkel és műszaki személyzettel száll be az afganisztáni kormánycsapatok, a nemzetközi haderő helikoptereseinek erősítésébe.

Ez azért is különösen fontos, mert a felkelők és a terrorista csoportok fokozódó aktivitása nyomán a közúti csapatszállítás és járőrözés egyre veszélyesebb. Másrészt a felállítandó többnemzetiségű helikopterezred az orosz-szovjet Mi-17-eseken alapulna. Ezekből a NATO-tagállamokban még több száz repül, de jelentős részük felújításra szorul. Szakértők szerint azonban ezek a gépek jobban bírják az afganisztáni körülményeket.

Budapest két Mi-17-es szállítóhelikopterrel vesz részt a most felállítandó többnemzetiségű helikopterezred működtetésében, tudtuk meg a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjétől, Bocskai István ezredestől. A magyar részvétel jelentőségét emeli tapasztalatunk a pápai C-17-es bázis működési feltételeinek megteremtésében. A Kabulba telepítendő helikopterezred működése sok tekintetben hasonló lesz ehhez.

Magyarország egy másik vállalása keretében helikopteres kiképzőket (tíz katonát: pilótákat, operátorokat, karbantartókat) küld az afganisztáni légierő Mi-35-ös csapásmérő helikoptereken repülő pilótái betanítására. A tízfőnyi egység immár a második ilyen magyar Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT), amely nem vesz részt harci bevetéseken és várhatóan a jövő év első felében települ ki a kabuli repülőtérre.

Mindkét program tükrözi a legutóbb a pozsonyi találkozón kifejtett magyar álláspontot, hogy hazánk nem létszámemeléssel, hanem a vállalt minőségi feladatokkal tesz eleget a Pozsonyban is több NATO-vezetőtől is hallott, a hatékonyabb részvételre vonatkozó felszólításnak.

Az afganisztáni választások küszöbön álló második fordulója előtt egyébként hangsúlyváltozás figyelhető meg mind az amerikai vezetés, mind a Karzai-kormány Afganisztán-politikájában. Washingtonban egyre inkább két csoportot különítenek el: az első ilyen a "felkelők": ide sorolják a tálib erők jelentős részét. A másik csoport a "terroristák", akik nagyrészt az al-Kaida, vagy más nemzetközi terrorszervezetek tagjai. Hamid Karzai elnök ennek szellemében a minap megerősítette korábbi nyilatkozatait, hogy a megismételt elnökválasztások utáni kormány igyekszik majd szót érteni, esetleg koalícióra lépni a "mérsékelt" tálib csoportokkal, míg a "terroristákkal" szemben folytatják a kíméletlen katonai fellépést.

Afgán katonák nézik a lengyel és az amerikai légierő helikoptereit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.