A brit szélsőjobb és a nyilvánosság oxigénje

Óriási kockázatot vállalt a BBC, amikor csütörtök késő este meginvitálta Nick Griffint, az európai parlamenti választáson szerzett két mandátumával legitimitást szerzett Brit Nemzeti Párt (BNP) vezetőjét. A közszolgálati televízió végül jól jött ki az előzetesen nagy ellenkezést kiváltott kezdeményezésből. Igaz, mint maguk a protagonisták, Griffin, Jack Straw igazságyügy-miniszter és a panel többi tagja is elismerte, a BBC által nyújtott publicitás korai "karácsonyi ajándék" volt a szélsőjobb számára, vezetőjének faj-, idegengyűlölő és homofób nézetei, egyben sekélyessége kristálytisztán felszínre kerültek.

Az este eleve katasztrofálisan kezdődött a BNP számára. Több száz fős antifasiszta tüntetés fogadta Griffint a BBC központja előtt. Többen betörtek a székház előterébe, és az összetűzések során három rendőr megsérült, hat személyt letartóztattak.

A nyolcmillió nézőt sokkoló műsorban Griffin egyebek között azt fejtegette, hogy Winston Churchill ma a BNP tagja lenne. Griffin visszautasította, hogy holokauszttagadó lenne, pontosabban "ezért nem volt soha elítélve". Mint mondta, mióta megismerkedett brit rádiók által lehallgatott német adások szövegével, elfogadja, hogy a keleti fronton zsidó tömeggyilkosságokra került sor, azaz előfordult üldözés.

Nick Griffin elszántan próbálta növelni széles körben elutasított, jelenleg nem egészen 12 ezer tagot számláló pártjának népszerűségét. Ebben nem segített, amikor "szinte teljesen erőszakmentesnek" nevezte David Duke-ot, a Ku-Klux- Klan vezetőjét.

A műsor közönsége súlyos szavakkal, - "szégyen!" - bélyegezte meg folyamatosan a bátran fellépő, mégis idegesnek látszó Griffint. Egy az etnikai kisebbséget képviselő férfi a Déli-sarkvidéket ajánlotta figyelmébe, melynek "színtelensége" biztosan tetszene neki. Pénteki sajtótájékoztatóján a BNP elnöke bejelentette, hogy panaszt tesz a BBC-nél, amiért a stúdióban "lincshangulat" uralkodott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.