Nagyobb védelem az igazi menekülteknek

Európai probléma-e, ha tömegesen érkeznek menekültek Máltára Észak-Afrikából? Igen, mert az EU-ba jönnek a menedéket kérők - de Málta dönti el, részben saját szabályai szerint, mi legyen velük. Az Európai Bizottság szerint minden tagállam jól járna, ha végre egységesen kezelnék ezeket az ügyeket.

A közös európai menekültügyi rendszer utolsó elemeire tett javaslatot tegnap az Európai Bizottság, de a felvetéseket még az állam- és kormányfőknek és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ám Jacques Barrot illetékes EU-biztos szerint 2012-re működőképes lehet az egységes rendszer.

A folyamatok összehangolása tíz éve kezdődött meg, s azóta megszületett a befogadási feltételeket rögzítő irányelv, a dublini rendelet, amely például kimondja, hogy az eljárást abban az országban kell megkezdeni, ahová a menekült érkezett, ha csak nincs családtagja valamely más uniós tagállamban. De e munkafolyamatba sorolható az adatvédelmet szabályozó Eurodac rendeletet is, illetve az Európai Menekültügyi Hivatal létrehozása. A bizottság szerdán két irányelv módosítását indítványozta: a nemzetközi védelemre szoruló személyek elismeréséről és jogállásáról, valamint a menekültügyi eljárásokról szólóét. A már létező, illetve módosítandó szabályrendszer célja az, hogy egységesen közelítsék meg a menekültkérdés minden részletét a tagországok, fokozzák a menekültügyi jogi aktusok összhangját, egyszerűsítsék és megerősítsék a védelem érdemi és eljárási szabályait, elejét vegyék a csalásnak, s ekként lehetőleg a tömeges menekültáradat megindulásának.

Számos tagország számára ez igen kényes kérdés, a bevándorlókkal szemben kialakult fenntartások miatt, s kockázatosnak vélik ezeket a lépéseket. De Barrot azt mondta, mindenki jól jár az egységes szabályozással, amely erősíti az alapjogokat, s egyértelművé teszi a közösségi, a nemzeti és a nemzetközi szabályozások - például a genfi egyezmény - kapcsolatát. Az elismerésről szóló irányelv módosítását szorgalmazó szerdai előterjesztés elősegíti, hogy a nemzeti hatóságok határozottabban alkalmazzák a feltételeket, gyorsabban azonosíthassák azon személyeket, akik valóban védelemre szorulnak, és azokat, akik nem. A módosítások a tartózkodási engedélyek időtartamát, a szociális védelem, az egészségügyi ellátás és a munkaerő-piaci hozzáférés jogát érintik. A másik említett irányelv a menekültügyi eljárások egyszerűsítését sürgeti. A francia biztos hangsúlyozta, hogy a "frontországok", mint amilyen például most Málta, vagy Görögország uniós segítségre szorulnak, nemcsak jogi útmutatásban, hanem a kérelmezőket fogadó szakemberek képzésében is.

S hogy milyen nagy szükség lenne az egységes jogalkalmazási gyakorlatra, azt jól bizonyítja az a magyar ügy, amelyről a héten tárgyalt a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság is. Döntés csak valamikor jövőre várható, hiszen éppen a kérdés kényes politikai vetületei miatt több tagország is kifejtette véleményét, éppen azok, amelyek a közel-keleti bevándorlás hatásaival küszködnek, mint például Németország, Franciaország vagy Belgium, s nem kívánnak automatizmusokat beépíteni a menekültügyi eljárásokba.

A luxemburgi bírósághoz a Fővárosi Bíróság fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a palesztin Nawras Bolbol és a magyar Bevándorlási Hivatal közötti vitában. A dokumentumokból kiderül, hogy Nawras Bolbol férjével 2007-ben érkezett Magyarországra a Gázai övezetből. Tartózkodási engedélyt kapott, de minthogy nem kíván visszatérni a szerinte veszélyes térségbe, menekültstátusért folyamodott, amit elutasítottak, mert a magyar hatóság szerint rá nem vonatkozik a genfi egyezmény azon megfogalmazása: faji, vallási, nemzetiségi hovatartozása miatt üldöznék. De nem is utasítható ki Magyarországról, vagy küldhető vissza, mert Bolbol kínzásnak lenne kitéve. További kérdések is tisztázásra várnak, hogy például jogosult lett volna-e a palesztin nő az ENSZ-ügynökség (UNWRA) védelmére, ha ezt kérte volna, s ha igen, ez hogyan befolyásolná az ügyet. A genfi egyezmény például másként vonatkozik azokra, akik az ENSZ menekültügyi főbiztosától, illetve az ENSZ más szervétől kapnak védelmet vagy támogatást.

Afrikai menekültek érkeznek a Kanári-szigetekre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.