Kalandos sorsa van az új EU-alapszerződésnek, amely évek óta a hírek főszereplője. Brüszszelben fogalmazták, Lisszabonban írták alá és Rómában őrzik. Ilyen sokat talán még sosem dolgoztak egy szövegen. Arról most ne is beszéljünk, hogy a politikusok éveken át késhegyig menő vitákat folytattak a tartalmáról (amelyről a hétköznapi ember vajmi keveset tud, de kérdés, hogy kell-e egyáltalán többet tudnia). Amikor kezdett körvonalazódni az egyezmény, franciául - a jog, na és persze az egész unió meghatározó nyelvén - láttak neki a szövegezésnek.

Kétszázharmincan dolgoztak azon, hogy a szerződésgyártás ne fulladjon bábeli zűrzavarba. Minden tagállam a saját nyelvén nyújtotta be a módosításokat, amelyeket lefordítottak franciára, majd a teljes francia változatot átültették az unió huszonhárom hivatalos nyelvére. Nyelvenként öt fordító és öt asszisztens, összesen több ezer munkaórában küzdött meg a jogi szöveggel. S ez még mindig nem számít hiteles fordításnak! A fordításokat ezután úgynevezett jogásznyelvészek vették kezelésbe, akik szavanként ellenőrizték, hogy a szöveg hűen tükrözi-e a politikusok megállapodását, és hogy a dokumentum minden nyelven pontosan ugyanazt jelenti-e. (Jogi szempontból a görög, a litván vagy a magyar verziónak tökéletesen egyenértékűnek kell lennie.)

Amikor elérkezett a nagy pillanat, aláírni már csak két példányt tettek a tagországok vezetői elé - Lisszabonban, merthogy a portugál EU-elnökség ragaszkodott a helyszínhez. A kormányfők és külügyminiszterek (Magyarországról Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga) által aláírt lisszaboni szerződést fémdobozba zárva viszszavitték Brüsszelbe, ahol az aláíróíven mind a huszonhét tagállam viaszpecsétjével is hitelesítették az egyezményt. Ez nemzetközi szerződéseknél szokás; a pecsétet Magyarországról küldték futárpostával.

A legrázósabb részen is (majdnem) túl van már az unió. Huszonhat tagországban a parlamentben, Írországban pedig népszavazáson rábólintottak a megállapodásra. A magyar Országgyűlésben a ratifikációról szóló törvényt kellett megszavazni, amelyet a köztársasági elnök is aláírt. A Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztálya ennek alapján elkészítette a - mindössze egyoldalas - ratifikációs okmányt. Az államfő ezt is aláírta, majd kiküldték Rómába, ahol az EU-val kapcsolatos valamennyi szerződést letétbe kell helyezni (az uniót a Római Szerződéssel alapították). Václav Klaus cseh elnök kézjegye a ratifikációs okmányról hiányzik tehát, a papírt pedig Rómában várják hiába. De ez már színtiszta politika.