Karzai nem hajlandó második fordulóra

Nem hajlandó elfogadni az elnökválasztáson korábban győztesnek kikiáltott Hamid Karzai afgán elnök, hogy voksok százezreit semmisítse meg a választási panaszbizottság (ECC), Karzai első fordulós támogatottságát 50 százalék alá szorítva - írta a londoni Times a bizottság hétfőn közzétett jelentése nyomán. Emiatt második fordulót kellene kiírni. Előfordulhat az is, hogy a nevében független, ám Karzai által kinevezett választási bizottság (IEC) nem hajtja végre a panaszbizottság utasításait.

- Az ECC "csalásra utaló világos és meggyőző bizonyítékokat" talált - írja a jelentés. A választási bizottság korábbi adatai szerint Karzai a szavazatok 55 százalékát kapta a volt külügyminiszterrel, Abdullah Abdullahhal szemben. Egyelőre nem tudni, az ECC adatai mennyivel módosítják a százalékarányokat. Karzai mindenképpen el szerette volna kerülni a második fordulót, mikor is politikai ellenfelei közösen léphetnek fel vele szemben.

A Fehér Ház eközben közölte: Barack Obama elnök addig nem dönt az amerikai csapatok létszámának növeléséről, amíg le nem zárul az augusztus 20-i választás után kialakult politikai káosz. A Fehér Ház azt is üzente az afgán elnöknek: ne számítson támogatására, ha nem ismeri el, hogy a csalásokkal tarkított választás súlyosan aláásta tekintélyét.

Az afgán elnök mindeközben arra használja a panaszbizottság jelentését, hogy a nyugati nagyhatalmak beavatkozásával riogassa az erre érzékeny afgánokat. Karzai makacssága miatt úgy tűnik, a helyzet zsákutcába jutott. Az "ideális" nyugati forgatókönyv szerint - valószínűsítve, hogy Karzai megnyeri a második fordulót - koalíciós kormány jönne létre a parlament szerepét erősíteni akaró és a miniszterelnöki posztot újrateremteni vágyó Abdullahhal. Ehhez azonban még őt is meg kell győzni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.