Klaus már beadná a derekát?

A lisszaboni szerződés ügye olyan gyorsvonathoz hasonlít, amelyet már aligha lehet megállítani vagy visszafordítani. Ráadásul a történelem sem ér véget ennek az uniós dokumentumnak az életbelépésével - jelentette ki Václav Klaus nagy feltűnést keltő interjújában, amely a Lidové noviny prágai napilap szombati számában jelent meg.

Lapunk érdeklődésére Ladislav Jakl, a prágai elnöki iroda kommunikációs igazgatója elmondta: ezek a szavak nem jelentenek semmiféle pálfordulást. - Államfőnk a brnói székhelyű cseh alkotmánybíróságnak küldött állásfoglalásában ismét kifejezte azt a meggyőződését, hogy az uniós dokumentum lényegesen gyengíti a tagországok szuverenitását, megerősíti viszont a központosított döntéseket, holott ezeket a célokat az EU sosem deklarálta - közölte az igazgató. Ha a cseh taláros testület úgy dönt, hogy a lisszaboni szerződés nem sérti Csehország szuverenitását, akkor az államfő valószínűleg beleegyezik az úgynevezett ír modellbe. Vagyis ahogy az unió írásban garantálta, hogy nem sérül Írország szuverenitása olyan területeken, mint az adózás, a hadügy vagy a családpolitika, ugyanúgy szavatolni lehetne azt is, miszerint az uniós alapjogok chartájának nincs visszamenőleges hatálya. Ezt a nyilatkozatot Horvátország uniós csatlakozási szerződéséhez lehetne csatolni - idézte az elnök interjúját Ladislav Jakl. Václav Klaus az egyik válaszában kifejtette: ameddig az alkotmánybíróság nem dönt, addig ő az ország alaptörvénye szerint nem léphet. A cseh alkotmánybíróság soron kívül, október 27-én kezdi tárgyalni a cseh szenátorok beadványát, akik arra várnak választ, hogy a lisszaboni szerződés, valamint a római egyezmény nem sérti-e az ország szuverenitását.

Robert Fico: Ha Csehország, akkor talán Szlovákia is

Ha Csehország eléri, hogy Václav Klaus követelésének eleget téve lábjegyzetet csatolnak a lisszaboni szerződéshez, vagy más módon kap kivételt, akkor Szlovákia is hasonló kéréssel állhat elő az október végi uniós csúcstalálkozón - jelentette ki a prágai köztévé (CT) szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában a pozsonyi kormányfő. Robert Fico közölte: hazájában is érinthetetlenek és megsemmisíthetetlenek a Benes-dekrétumok, akár csak Csehországban, s az uniós dokumentumnak, valamint az alapvető emberi jogok chartájának nincs visszamenőleges hatálya. - Ám ha Prága mégis kivételt kap valamelyik rendelkezése alól, akkor mi is hasonló kéréssel állhatunk elő, nehogy úgy tűnjék, hogy az említett dekrétumok Szlovákiában bizonyos ügyekben érvényteleníthetők, mert országunknak nincs a csehekéhez hasonló kivétele - vélekedett a miniszterelnök. (Sz. J. P)

Václav Klaus a lisszaboni szerződés elleni tüntetésen
Václav Klaus
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.