A pozsonyi Sme szlovák napilap beszámolója szerint a cikk szerzője saját szemével látta ezt az írásbeli utasítást. - Ilyet sosem állítottam. Mindössze annyit mondtam az újság munkatársának, hogy a tudósítást megbízható források alapján írtam - válaszolta érdeklődésemre pozsonyi kollégám, Neszméri Sándor. Ezután felhívtam a szlovák belügyminisztériumot is, ahol minden alapot nélkülöző hazugságnak vagy tudatos provokációnak minősítették ezt a tájékoztatást.

Nem zörög a haraszt... alapon felkerestem a dunaszerdahelyi járási rendőrséget. A portán ugyanúgy magyarul válaszoltak, mint eddig. Both Péter titkárnője is az anyanyelvén kínált kávéval.

- Semmiféle utasítást nem adtam ki a módosított nyelvtörvény alkalmazásával kapcsolatban, ilyesmit nem is kaptam sem a belügyminisztériumtól, sem pedig a Nagyszombat megyei feletteseimtől - közölte határozottan, s ugyancsak magyarul a rendőrparancsnok. Majd elmondta, hogy a jogszabály életbelépése óta semmi sem változott náluk. A hivatalos kapcsolatban, például az adó-vevőkön keresztül és egyéb szolgálati kapcsolatban eddig is a szlovákot használtuk, miként a dokumentációt is ezen a nyelven vezetjük. Ez így természetes, mert ilyen esetekben fontos a mindenki számára érthető kommunikáció egymás között és a felettes szerveinkkel is. Így volt ez az előző kormány regnálása idején is, amikor az MKP szintén tagja volt az akkori koalíciónak, s akkor senki sem ütközött meg ezen. - Egyébként pedig a munkahelyünkön továbbra is úgy beszélünk, ahogy akarunk, az ügyfeleinknek pedig olyan nyelven válaszolunk, amilyenen hozzánk szólnak, mert az állományunk nagy többsége tud vagy legalább ért magyarul is. Higgye el, ha bármilyen megszorító intézkedésre vetemedtem volna, az nagy felháborodást keltene a mintegy nyolcvan százalékban magyar nemzetiségű polgárok lakta régiónkban - szögezi le.

Szavait váratlanul két kollégája is nyomatékosítja. Beszélgetésünk közben kopognak be, a parancsnok magyarul mondja nekik, hogy várjanak néhány percet. Aztán megszólal a telefonja és szlovákra vált: - A kollegina, akivel beszéltem, Észak-Szlovákiából jött ide férjhez, azóta nálunk szolgál. Vele és természetesen a munkahelyen hasonló helyzetben levő néhány kollégámmal is az ő anyanyelvükön váltok szót - magyarázza kisvártatva.

Búcsúzáskor széttárja a karját: - Nálunk legalább a rendszerváltás óta természetes a kétnyelvűség, az említett esetekben pedig az államnyelv használata. Ezért senkinek sem kellene problémát keresni ott, ahol nincs - nyújtja a kezét.