Távirati stílusban

Két napot késik Karadzsics pere

A tervezettnél két nappal később, október 21-én kezdődik Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető pere a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken - jelentette be a testület egyik bírája tegnap Hágában. O Gon Kvon bíró adminisztratív okokkal magyarázta a késést. Továbbra sincs szó tehát arról, hogy helyt adtak volna Karadzsics kérésének, miszerint a kezdést legalább tíz hónappal el kell halasztani a perirat vaskossága miatt. (MTI)

Elfogták a ruandai népirtás egy felelősét

Elfogták az ugandai fővárosban, Kampalában tegnap a 15 évvel ezelőtti ruandai népirtás egyik feltételezett felelősét. Idelphonse Nizeyimana egykori titkosszolgálati vezetőt akkor fogták el, amikor hamis papírokkal útban volt a kenyai főváros, Nairobi felé. Hírek szerint már el is repültek vele a tanzániai Arushába: ott működik a ruandai népirtást vizsgáló nemzetközi törvényszék. A vád szerint nagyszámú tuszi lakos, köztük Rosali Gicanda tuszi királynő megölését szervezte meg az 1994-es ruandai polgárháború idején. A népirtásban mindössze száz nap alatt legkevesebb 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le radikális hutu milíciák. Az USA ötmillió dollárt tűzött ki Nizeyimana fejére. (MTI)

Brown nem adott több katonát

A brit kormány az idén már nem hajlandó afganisztáni csapaterősítésre, amit a hadsereg főparancsnoksága kért - közölte a brit szárazföldi hadsereg volt vezérkari főnöke a Sun című brit bulvárlapban tegnap megjelent interjújában. Sir Richard Dannatt tábornok, aki szeptemberben vonult nyugállományba, csalódottságának adott hangot Gordon Brown miniszterelnökkel kapcsolatban, aki 2000 további katona kiküldését utasította el. Az erősítést már az év eleje óta kérték. A harcolóknak - 8300 embernek - így "félig hátrakötött kézzel" kell küzdeniük - teszi hozzá. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.