Bár az autók helyét átvették a szavazófülkék, Séamus Ryan, a szalon vezetője nem csak állampolgári kötelességből engedte át az épületet (a közeli iskolát éppen tatarozzák). A gazdasági válságban az ingyenreklám sem árt. - A tavalyi népszavazáson nemmel voksoltam, de azóta nyakunkon a válság. Többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nemzetközi szervezetekkel szembeszálljunk - érvel Andrew, a könyvelő. Ráadásul az ellenkampány nacionalista és idegengyűlölő érvei kimondottan felbosszantották.

Jól is néznénk ki, ha Írország nem támogatná az EU-t - ingatja a fejét Helen, a háziasszony, akinek fiai közben az udvarra száműzött luxusautókat bámulják. Pedig könnyen előfordulhat, hogy nem támogatja: tavaly nyáron az egész unióra ráhozta a frászt, elutasítva a lisszaboni szerződést. S hogy mi lesz az idén? Az írek nem különösebben izgatják magukat: a szavazatokat szép kényelmesen csak szombat délelőtt kezdik számolni.

Teljes a zűrzavar a belvárosban, az O'Connell Streeten, ahol a referendum napján is lelkesen kampányolnak mindkét oldal hívei. "Írország nem eladó!" - kiabálja megafonba egy fiatal nő. Bőrdzsekis férfi két lámpaoszlop közé kifeszített kötélre erősít plakátot, rajta egy anyahajóról felszálló vadászgép és a felirat: "Nem a háborúra, a NATO-ra és a lisszaboni szerződésre!" Sárga pólós egyetemisták az igen szavazatra buzdító röplapokat osztogatnak. Az egyikük, Nick arról próbál győzködni, hogy az uniós döntéshozatalt hatékonyabbá kell tenni - de nem hallom, mit mond, mert egy idős, szőkére festett hajú nő azt harsogja a mikrofonba, hogy a demokráciát kell megmenteni, és nemmel szavazni. Kicsit arrébb, egy kempingasztalon legalább húszféle, az unió rémtetteit taglaló prospektust halmoztak fel; ez az ellentábor "töltőállomása".

Észak-Dublin eldugott utcácskájában egy tornateremben rendeztek be szavazóhelyiséget: itt kevésbé Európa-barát a hangulat. - Ugyan már, az EU csak a nagy embereké! Nem kell nekünk semmiféle szerződés, inkább a minisztereket kellene kirúgni, akik felveszik a nagy pénzt, és nem csinálnak semmit - dohog a nyugdíjas Thomas, aki korábban padlószőnyegeket rakott le irodaházakban. Más aggasztja Laurent, a bolti eladót. - Az EU-val jön az a sok külföldi. Drágám, nem magára gondolok, de Törökországban már milliók várnak arra, hogy itt dolgozhassanak - mondja.

Noha Jim, az iskolai gondnok beismeri, hogy ő sem olvasta a lisszaboni szerződést, határozott elképzelése van arról, miért kell mégis igennel szavazni rá. - Jobb egy sátorból kipisilni, mint kint lenni, hogy lepisiljenek - foglalja össze az EU-tagság előnyeit. Talán nem is érdemes elmélyülni a részletekben. Steven, aki a dublini külügyminisztériumban dolgozik, biztos abban, hogy az unió túl gyorsan halad előre, ezért Lisszabonra már tavaly is nemmel voksolt. - Hát igen, a munkahelyemen ferde szemmel néznek rám, és mindig kérdezgetik, hogy meggondoltam-e már magam - meséli nevetve.

Egész Európa azon töpreng most, hogy az írek meggondolták-e magukat. Egyelőre csak annyi biztos: harmadik esélyt nem kapnak.

Apácák a szavazóhelyiséggé alakított dublini luxusautó-szalonban