Választási kampányban minden új internetes eszközt használni kell

Az Obama-csapat olyan mértékben használta ki az internetet, ami addig példátlan volt politikai kampányban. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a demokraták feltételezhetnék: ez az előnyük mindörökre megmarad - állítja Josh Orton (28 éves), aki 2007-ben az "új médiáért" felelős igazgatóhelyettes volt az Obama for America kampányában.

- Októberben a BrandFestival meghívottjaként tart előadást Budapesten a marketingköltség-megtakarításról. Mi ennek a lényege?

- Arról fogok beszélni, hogy miként lehet egy kampányban brandeket, azaz márkákat és szervezeteket népszerűsíteni online közösségekhez fűződő kapcsolattal, illetve ilyen közösségek létrehozásával oly módon, ahogyan a fizetett hirdetésekkel ma már nem lehet ezt megtenni.

- Kereskedelmi vagy politikai marketingről beszélünk-e?

- Mindkettőről lehet szó. A kettő között van hasonlóság, noha alapvetően különböző a módszertana annak, hogy éppen egy politikai ügyet szolgálok vagy egy márkát, terméket kell eladnom. Utóbbi esetében külön kihívás lehet, hogy az embereknek időnként gyanús a reklám. Amikor belevágok, tudnom kell, hogy milyen kommunikáció folyik róla már az interneten, és ezt miként tudom befolyásolni, hogyan reagálnak majd az én üzenetemre. A nulláról ugyanis nem kezdhetek. De akár termékről, akár politikusról legyen is szó, ismernem kell a teljes "leltárt" - amiről egyáltalán folyhat a kommunikáció.

- A tavalyi elnökválasztási kampány kapcsán sok szó esett arról, hogy az Obama-csapat hogyan tudta a maga előnyére fordítani az "új média" biztosította kommunikációs lehetőségeket, miközben a McCain-kampány avíttnak és kontraproduktívnak tartott technikáknál ragadt le, mint a robothívások. Ön, aki "puskaport szagolhatott", közelről is így látta ezt?

- Elsősorban 2007-ben dolgoztam nekik, de szerintem van igazság ebben. Az Obama-csapat olyan mértékben használta ki az internetet, ami addig példátlan volt politikai kampányban. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a demokraták feltételezhetnék: ez az előnyük mindörökre megmarad. Az innováción van a lényeg: ha a technológia változik, a jövőben majd a republikánusok is ugyanúgy alkalmazkodhatnak hozzá.

- Obama elnök népszerűsége most egyre csökken, és felvetődik a kérdés: rendben, hogy van 20 millió "barátom" a Facebookon, de mit kezdhetek velük "menet közben", két választás között?

- Úgy vélem, a Facebookon vagy az interneten elérhető Obama-hívek nem feltétlenül különböznek az elnök "normális" támogatóitól. Ha elégedettek, akkor az adminisztráció erről könnyebben tudomást szerezhet, mert gyorsabb és kollektív módon, szervezettebben zajlik velük a kommunikáció - de Barack Obama megítélésében nem az nyom döntően a latba, hogy honnan is ered az elnökkel való kapcsolat.

- A Facebook inkább a tegnap újdonsága volt, ma már kezdenek leiratkozni róla egyesek. Új kommunikációs eszközként tűnt fel viszont a Twitter, ahogy az iráni elnökválasztás idején is láthattuk. De ott a "csirip" olyannak bizonyult, mint a labda: felröppent, majd leesett.

- Tisztában kell lenni azzal, hogy akármilyen platformról is beszélünk, a Facebookról vagy a Twitterről, nem mindenkinek van ezekhez hozzáférése a politikai folyamatokat alakítók közül. Fontosnak tartom, hogy a kampánystábok ne csüggedjenek, hanem kísérletezzenek az új kommunikációs technikákkal, még ha azok nem is váltják be nyomban a hozzájuk fűzött reményeket.

Josh Orton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.