Irán rakétákkal üzen

Irán a hét végén ismét üzent a nyugati nagyhatalmaknak: négy nappal a nukleáris létesítményeiről szóló tárgyalások kezdete előtt nagyszabású hadgyakorlatot kezdett, amelynek keretében nagy hatótávolságú rakétákat is tesztel. Barack Obama diplomáciai megoldást és teljes nyitottságot sürget az új iráni urándúsító ügyében.

Négy nappal a nukleáris doszsziéról folytatott tárgyalások kezdete előtt Irán rakétakísérletet hajtott végre két rövid hatótávolságú rakétával. Az iráni Forradalmi Gárda hadgyakorlatát többnaposra tervezik. Teherán egyszersmind azt is bejelentette, hogy ma újabb kísérlet várható, ezúttal kétezer kilométer hatótávolságú rakétákat tesztelnek. Ezekkel akár Izraelt vagy a Perzsa-öböl menti amerikai támaszpontokat is el lehetne érni - írta az MTI.

Az angol nyelvű Press tévé idézte a Forradalmi Gárda tájékoztatóját, amely szerint a hadgyakorlat a hadsereg elrettentő erejének megerősítését szolgálja. Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka pedig azt mondta, hogy elsősorban a föld-föld rakéták fejlesztésében elért technikai fejlődést akarják felmérni. Az utóbbi napokban újabb feszültséget gerjesztett Irán és a Nyugat amúgy sem felhőtlen viszonyában a teheráni bejelentés egy újabb urándúsító üzem felépítéséről. Az amerikai elnök, valamint a brit kormányfő, a francia államfő és a német kancellár pénteken követelte Irántól, hogy nyissa meg a nemzetközi ellenőrök előtt az évek óta rejtegetett titkos atomlétesítményt. Ahmadinezsad sietett leszögezni, hogy a Kúm melletti létesítményben csak békés célra dúsítanak uránt. A hét végén az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője, Ali Akbar Szalehi is megerősítette, hogy Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) közösen határozza majd meg a helyszíni szemle időpontját, és a nemzetközi szervezet "felügyelete" alá helyezik majd. Egyben cáfolta, hogy az új telep katonai jellegű lenne.

A nagyhatalmak továbbra is bíznak a diplomáciában, de az Egyesült Államok és Izrael már a múlt héten jelezte: nem zárja ki a katonai akciót sem Irán ellen. Válaszul Irán katonai válaszlépésekkel illetve a nemzetközi olajszállítmányok miatt létfontosságú Hormuzi-szoros lezárásával fenyegetőzött. Robert Gates amerikai védelmi miniszter ugyanakkor a CNN-nek nyilatkozva azt mondta, hogy egy esetleges katonai akció Irán ellen csak egy-három év közötti időnyerést jelentene, az egyetlen út, hogy az irániaknak ne legyen nukleáris potenciáljuk az, ha az iráni kormány amellett dönt: az ilyen fegyverek birtoklásával csökken az ország biztonsága.

A növekvő feszültséget érzékelve a török kormány is megszólalt, és óvott a Teherán elleni szankcióktól. - A világ második legnagyobb gáztartalékaival rendelkező Irán megbüntetése érzékenyen érintené az ország szomszédait is - figyelmeztetett Erdogan török miniszterelnök.

Az iráni Forradalmi Gárda rövid hatótávolságú Tondar (Villám) rakétát tesztel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.