Rákattanva a politikára

- Halló, Herr Kanzler! - szülővárosában, a Berlintől nyugatra fekvő, Havel-parti Brandenburgban sokan tréfásan így köszöntik Jacob Schrotot. A tizenkilenc éves fiú ugyan még nem vezeti egyik német párt választási listáját sem, de a drezdai egyetemen politológusi tanulmányokat kezdő ifjú nyerte meg a ZDF tévécsatorna által rendezett Ich kann Kanzler (szabad fordításban Én is lehetek kancellár) című vetélkedőt.

A fiatal politikustehetségeket kutató show-ra több mint kétezer-ötszáz lány és fiú jelentkezett. A szereplők sorsát - kiesést vagy továbbjutást - a nézők telefonos szavazatai határozták meg. A döntő fordulóban a CDU-tag Schrot a voksok 72 százalékát kapta. Mondani sem kell, ilyen eredményre a most vasárnapi Bundestag-választáson sem Angela Merkel kancellár és CDU-elnök, sem pedig szociáldemokrata kihívója, Steinmeier alkancellár-külügyminiszter sem számíthat.

Schrot vagy egy tucatnyi politikai és társadalmi szervezetben vállal szerepet. A kevés szabadidejében zongorázó, illetve atletizáló ifjú úgy gondolja, a fiatalokat meg lehet szólítani, csak éppen nem abban az "elnökies stílusban", ahogy szerinte Merkel és Steinmeier beszél. Az "utánpótlás-kancellár" szerint nincsen tökéletes párt, az általa választott CDU sem az. Például az oktatás ügyében nem ért egyet a konzervatívok irányvonalával, s inkább a szociáldemokraták, illetve a tőlük balra álló pártok által hangoztatott esélyegyenlőséget tartja fontosnak.

A tévés vetélkedőn - Merkel havi kormányfői fizetésének megfelelő 18 500 euró mellett - a berlini kancellári hivatalba letölthető négyhetes szakmai gyakorlatot is nyert. A praktikum még hátravan, az egykori NDK-t már csak a történelemből ismerő, polgári családból származó brandenburgi fiú a nyáron két hónapot Ugandában töltött: a HIV-vírus által megfertőzött árvák otthonában dolgozott, illetve egy iskolában németet tanított. Saját jövője kapcsán egyelőre csak azt döntötte el, a politikára ugyan "rá van kattanva", de parlamenti képviselő a Bundestagban nem akar lenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.