A felmelegedéssel pedig immár nem az elővigyázatosság elve, hanem a tények alapján kell számolnunk. Ez utóbbiak közé tartozik mindenekelőtt a gleccserek zsugorodása, a sarki jégpáncél olvadása (ezzel összefüggésben az Északkeleti Átjáró, vagyis az Oroszországot északról megkerülő hajózási útvonal megváltozása), a jegesmedvék gyorsuló pusztulása, a vonuló madarak költözési szokásainak megváltozása, a viharok, áradások és egyéb rendkívüli időjárási események gyakoriságának, intenzitásának növekedése.

Ahhoz, hogy a felmelegedést evidenciaként kezeljük, az Észai-sarkvidéken találni a legtöbb fogódzót. Az elmúlt harminc év alatt csak kétszer volt kisebb az Arktisz jege, mint az idén: tavaly és tavalyelőtt, ami ténynek is, tendenciának is riasztó. A 2007-es negatív rekord 4,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű sarki jég volt. A 2009-es nyár legkisebb jégborítottsága 24 százalékkal marad el az 1979-2000-es évek átlagától. Ez alapján arra lehet számítani, hogy a sarki jégtakaró olvadása a következő nyarak alatt is folytatódik.

Amit a tudomány bizonyítottnak lát, az a politikát nem feltétlenül hatja meg - és ha mégis, a cselekvés akkor is megkésett és korlátozott. A legjobb példa erre a kiotói egyezmény sorsa: abban a fejlett országok ötszázalékos szennyezéscsökkentést vállaltak, ám most úgy áll a dolog, hogy a globális mérleg valószínűleg 2-3 százalékos növekedés lesz - miközben a felmelegedés fékezéséhez 50-60 százalékos visszafogás kellene. Ez nyilvánvalóan nem fog mennni a még mindig tétovázó Egyesült Államok és az inkább növekedésre vágyó Kína nélkül - az ő meggyőzésük lenne tehát a következő klímacsúcssorozat első számú feladata. (H. M.)