Kazah követségek munkatársai emberrablással próbálkoztak

A kazah diplomáciai testület tagjai, köztük a budapesti követség egykori munkatársa is emberrablási kísérlet gyanújába keveredett - írja egy osztrák hetilap. A Profil osztrák nemzetbiztonsági dokumentumokra hivatkozva azt írja: Rahat Alijev volt kazah nagykövet több emberét 2008-ban többször is megpróbálták elrabolni. A bűncselekmények mögött a kazah titkosszolgálat állhat.

Vélhetően a bécsi és a berlini kazah képviseletek akkori állományába tartozó egy-egy diplomata, valamint a budapesti képviselet egy volt tagja is közreműködött. A Profil szerint a budapesti képviselet egy nyugalmazott tagja, korábbi hírszerző adta át a pénzt egy rendőrnek, akit Alijev és emberei felkutatása érdekében fizettek le. A magyar Külügyminisztérium lapunkkal közölte: nem rendelkezik információval az ügyről.

Alijev jórészt annak köszönhette a karrierjét, hogy a volt szovjetköztársaságot 1989 óta irányító Nurszultan Nazarbajev lányát vette feleségül - írta az MTI. 2007-ben azonban kegyvesztett lett, leváltották a nagyköveti posztról, és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, emberrablás gyanújával, ám Ausztria megtagadta kiadatását. Alijevet később távollétében államcsíny előkészítésének vádjával 40 évre ítélték. A volt diplomata jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.