Fico távolodna Slotától

Ján Slota betöri az ablakot, aztán elbújik a kerítés mögött és onnan ordibálja, hogy Robi, valahogy túlságosan lassan megy neked az üvegezés - nyilatkozta a Markíza kereskedelmi tévének Robert Fico. A pozsonyi kormányfő háromnapos hallgatás után ezekkel a szavakkal vágott vissza a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének. Ján Slota ugyanis a múlt csütörtöki magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó után úgy vélekedett, hogy Fico folyamatosan meghátrál a magyarokkal szemben, és ezúttal is puhány volt. Emiatt szerinte Magyarországnak sikerült elérnie, hogy azokat a problémákat, amelyeket éppen a szomszédos ország okozott, most harmadik fél, az EBESZ kisebbségügy főbiztosának bevonásával próbálják megoldani. Ráadásul a szlovák kormányfő kötelezettséget vállalt, hogy a diplomata ajánlásait teljes mértékben figyelembe veszik a nyelvtörvénnyel kapcsolatos végrehajtási utasítások kimunkálásában - vélekedett a pártvezér. Érdeklődésünkre Jana Benková, a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője nem volt hajlandó kommentálni Fico szavait.

Több szlovák politológus szerint a pozsonyi miniszterelnök nem véletlenül szólta el magát. - Tudatosan, azzal a céllal cselekszik, hogy jelezze az SNS befolyásos embereinek: a legfőbb ideje leváltani a pártelnöki posztról a korrupciós botrányokba keveredett, nem ritkán pedig alpári stílusban megnyilvánuló Slotát - vélekedett Jan Baránek, a pozsonyi Polis ügynökség politikai elemzője. Öllős László szerint viszont Fico ennél többet akar: igyekszik minél több SNS-szinpatizánst magához csalogatni. - Ezt igazolja az a tény is, hogy a négy évvel ezelőtti gyakorlattal ellentétben ezúttal a Fico vezette Smer a novemberi megyei választásokra készülve Nyitra megyében és több más régióban sem lépett koalícióra a Szlovák Nemzeti Párttal, csupán Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Néppártjával (LS-HZDS). Slotáék kiszorításával a saját szavazótáborukat akarják gyarapítani az SNS tisztségeiket és befolyásukat megőrizni kívánó regionális vezetői és híveik körében - nyilatkozta a politológus. Emiatt Slota egyre inkább házasságon kívül született gyermekként érezheti magát a kormánykoalícióban - tette hozzá kollégája, Grigorij Meszezsnyikov.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.