Zöldre kacsintó konzervatívok
Az "anatóliai svábnak" is nevezett Özdemir az első török, illetve bevándorlócsaládból származó politikus, aki a Bundestagban is jelen lévő, nemzetközileg jegyzett német párt élére került. A német zöldek feljövőben vannak, több elemző szerint a CDU/CSU és az SPD mögött a harmadik erőként, a liberális FDP-t megelőzve is befuthatnak a szeptember 27-i Bundestag-választáson. - Nem akarunk újabb nagykoalíciót, de a keresztény pártok és a liberálisok polgári többségéből sem kérünk - hangoztatta Özdemir, hozzátéve, hogy a választás után az "erő pozíciójából" kívánnak kormánykoalícióról tárgyalni.
A környezetvédő párt számára ma már nem csak az SPD az egyedüli lehetséges partner. A Hamburgot tavaly május óta a konzervatív fősodornál jóval liberálisabb CDU-val együtt irányítják. Özdemirnek máig nagyon jó a viszonya a negyvenes generációhoz tartozó kereszténypártiakkal. Bonnban a kilencvenes évek közepétől ifjú zöldek és CDU-sok a "pizzakapcsolatnak" nevezett hálózat keretében gyakran jöttek össze egy pizzériában.
A zöldek nemcsak az SPD-ről leszakadó középrétegeket tudják megszólítani, hanem egyre mélyeb gyökeret eresztenek a konzervatív táborban is. A klímavédelem, a génkezelt élelmiszerek elutasítása, a hagyományos mezőgazdaság és a tisztességes felvásárlási árak melletti kiállás teszi a pártot vonzóvá a történelmileg jobbra hajló városi és vidéki konzervatív körök szemében. Az oktatásban, az atomenergia jövőjében vagy az általános minimálbér bevezetésében persze még világok választják el őket a CDU/CSU-tól. A zöldek mindenesetre a júniusi önkormányzati választáson a CDU fellegvárának számító Stuttgartban megelőzték a konzervatívokat. E hullámot kihasználva a Berlinben élő Özdemir a sváb fővárosban indul közvetlen mandátumért. Ha nyer, ő lesz az első zöld, akinek sikerül "egyéniben" képviselői helyet szereznie - ilyen bravúrra még a legnépszerűbb zöld, Joschka Fischer sem volt képes.