Han kínaiak tiltakoztak Urumcsiban

Csütörtökön han kínaiak több mint ezerfős tüntetőcsoportja ütközött meg a biztonsági erőkkel az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület székhelyén, Urumcsiban, ahol a július eleji zavargásokban csaknem kétszáz ember halt meg. A rendőrség megakadályozta, hogy a belváros központi terére, a helyi kormányzat épületéhez vonuljanak a demonstrálók, akik Wang Lequan párttitkárt és a terület adminisztratív vezetését tették felelőssé a közbiztonság romlásáért. Elterjedt ugyanis annak híre, hogy ujgurok fecskendős tűkkel szurkáltak meg hanokat.

A kínai állami média korábbi jelentése szerint a rendőrség 15 embert vett őrizetbe a fecskendős támadások miatt, közülük négyet le is tartóztattak. A kínai televízió majd ötszázra tette azok számát, akiket megszúrtak. A China Daily című angol nyelvű lap a honlapján közölte, hogy a tűkkel senkit nem fertőztek vagy mérgeztek meg. A csütörtöki tüntetés során Urumcsiban - ahol a két és fél milliós lakosság többsége han - szemtanúk szerint kínaiak megvertek egy ujgurt, akiről azt gyanították, hogy ő is elkövetett fecskendős támadásokat. A rendőrség kimentette a férfit, akit kórházba szállítottak. Mint az AP említette, csütörtök volt a hetedik holdhónap 15. napja, amikor hagyományosan a han kínaiak étel felkínálásával emlékeznek halottaikra. Márpedig Urumcsiban a július elejei, hivatalosan 194 halottat követelő zavargások áldozatainak többsége han volt.

Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint Wang Lequan párttitkár este a televízióban intette nyugalomra a lakosságot. A rendőrség pedig felszólította Urumcsi lakosait, hogy maradjanak otthon.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szokásos csütörtöki sajtóértekezletén felszólította a világ országait, hogy ne adjanak nyilvános megszólalási lehetőséget a szeparatizmusra lázító Rebiya Kadeernak, az Ujgur Világkongresszus elnökének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.