Az ünnepségek névtelenül nyilatkozó szervezője azt is mondta, hogy jelen lesz az eseményeken Silvio Berlusconi olasz kormányfő, a spanyol királyi pár, valamint "40-50" afrikai államfő. Az olasz minisztertanács viszont azt közölte, hogy Berlusconi vasárnap utazik Líbiába a két ország barátsági szerződésének első évfordulójára, de a keddi ünnepségeken senki sem képviseli Olaszországot. (Számos európai kormányfő a gdanski évfordulóra hivatalos ezen a napon.) A tripoli ceremónián ott lesz viszont Hugo Chávez venezuelai elnök, aki körútja során Iránba is ellátogat.

Az európai vezetők távolmaradása ellenére Kadhafi az elmúlt 40 évben a Közel-Kelet "veszett kutyájából" viszonylag szalonképes arab vezetővé nőtte ki magát. Bár George W. Bush korábbi amerikai elnök azt szerette hangoztatni, hogy az iraki háború ijesztett rá a líbiai vezetőre, s ezért adta fel az atomfegyverre vonatkozó terveit, valójában Kadhafi már a Clinton-adminisztrációval kereste a kapcsolatot.

Az ENSZ és az USA szankcióitól kifáradt ország nyitni akart a Nyugat felé, amely elé az amerikai külügy két feltételt tett: elismerni a Lockerbie felett felrobbantott PanAm-gép elleni merényletet (kiadni a bűnösöket, kompenzálni az áldozatokat), és feladni az atomprogramot. (Egy amerikai diplomata korábbi cikkében épp arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a Bush-éra neokonzervatívjait nem érdekelte Líbia, nyugodtan tudott érvényesülni a diplomácia az amerikai külpolitika e részén.) 2003-ra Kadhafi nagyjából teljesítette is ezeket az akadályokat, így a BP, és a Shell, no meg a többi olajcég bátran próbálkozhatott újabb mezők feltárásával, befektetésekkel. Az EU-országok számára fontos szempont, hogy Líbia komoly gáztartalékokkal is rendelkezik.

A Nyugat egyébként nem véletlenül barátkozik olyan látványosan Kadhafival. Az üzenet Iránnak is szól: add fel az atomprogramot, és a nemzetközi közösség teljes jogú tagja lehetsz.

Kadhafi persze ezt az új szerepet is rosszul tűri. Líbia tavasszal elégedetlenségének adott hangot, amiért a Washington által ígért előnyök (segítség a polgári atomprogramban, néhány konvencionális fegyverrendszer) nem érkeznek meg elég gyorsan. Azt is kifogásolta, hogy ha már egyszer Tripoli és Washington "barátok", akkor miért foglalkozik az amerikai külügyminisztérium emberjogi jelentése 16 oldalon át a líbiai visszaélésekkel.