Késői elégtétel a nácikat 'elárulóknak'

Tíz hónapot töltött a halálsoron, kezét-lábát összekötözték, úgy kínozták-verték a náci pribékek. A német haditengerészettől 1942 júniusában, Bordeaux-ban dezertált, de szökés közben elkapott Ludwig Baumann megpróbáltatásai nem értek véget a második világháború befejeztével.

A torgaui koncentrációs tábort, majd a keleti frontra vezényelt büntetőzászlóaljat is túlélő Baumann dezertőrként büntetett előéletűnek számított az NSZK-ban. Ezért elhelyezkedni nehezen tudott, páriának tekintették, aki elárulta bajtársait, pedig neki csak elege lett a háborúból.

Az alkoholizmusba menekült, csak a hatodik gyermeket szülő felesége halála után állt talpra. Vesszőfutása nem ért véget, nyugdíjpótlék-kérelmét azzal utasították el, hogy a halálsoron töltött tíz hónap tulajdonképpen kegyelemnek, s nem üldöztetésnek számít.

Baumann 1990-ben alapította meg szervezetét, amely a náci katonai bíróságok áldozatainak rehabilitálásért harcol. A hitleri rezsim hadbíróságai dezertálásért és háború idején elkövetett árulásért százezer embert ítéltek fegyházbüntetésre, harmincezret pedig halálra, közülük húszezret ki is végeztek. Az evangélikus egyház által is támogatott Baumann 2002-ben elérte, hogy a Gerhard Schröder kancellár (SPD) vezette piros-zöld koalíció megsemmisítette a dezertőrök ellen hozott náci hadbírósági ítéleteket, s rehabilitálta Baumannt, illetve egykori dezertőrtársait. Most szeptember elején, nem sokkal a Lengyelország elleni náci támadás és a második világháború kitörésének hetvenedik évfordulója után a német parlament is semmisnek fogja nyilvánítani a háborús árulásért hozott ítéleteket.

Ludwig Baumann
ludwig baumann

- Olyan, mintha egy késői álmom valósulna meg, de elkeserít, hogy a náci hadbíróságok áldozatai közül ma már alig élnek - hangoztatta a 87 éves Baumann Berlinben dolgozó külföldi újságírókkal találkozva.

A Hitler elleni 1944. júliusi sikertelen merénylet vezéralakja, Claus Schenk von Stauffenberg gróf is csak az elmúlt évtizedben lett nemzeti hős a szövetségi köztársaságban. Baumann szerint a küzdelem nem ért véget, szeretné megélni, hogy a náci hadbíróságok áldozatainak központi emlékművük legyen Németországban - ez a csata sem ígérkezik könynyűnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.