Sörözésért hat ütés jár Malajziában

Elhalasztották annak a maláj nőnek a büntetését, akit hat vesszőcsapásra ítéltek azért, mert sört ivott. A 32 éves Kartika Sari Dewi Shukarnót az ítéletnek megfelelően hétfőn elszállították egy büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol hét napot töltött volna. Azonban fél órán belül hazavitték, mert a hatóságok az utolsó pillanatban úgy döntöttek: a múlt szombaton kezdődött muzulmán szent hónap, a ramadán után hajtják végre az ítéletet. Shukarnót két éve tartóztatta le az iszlám erkölcsrendészet egy szállodában, mert sört ivott.

A halasztás következtében lehetséges, hogy a büntetést végül nem is hajtják végre. A maláj miniszterelnök, Najib Razak tegnap arra biztatta Shukarnót, hogy fellebbezzen a döntés ellen, azt sugallva, hogy kérése meghallgatásra találna az iszlám hatóságoknál. Ugyancsak tegnap egy bíróság kimondta: a büntetést felfüggesztik, ugyanis a döntést felülvizsgálják. A Szingapúrban élő kétgyermekes anya azonban közölte: nem kíván fellebbezni, és azt kérte, nyilvánosan hajtsák végre az ítéletet. Nem titkolt célja volt, hogy vitát indítson. Ő lenne az első nő, akit megvesszőznek Malajziában. Pénzbüntetését már befizette, amelynek összege körülbelül 250 ezer forintnak felel meg.

A 27 milliós ázsiai ország lakosságának valamivel több mint a fele muzulmán vallású. Az országban nagyszámú kínai és indiai közösség él. A jogrend kettős: a muzulmán vallású állampolgárokra az iszlám törvénykezés, a saria vonatkozik, míg a más vallásúakra az ország polgári törvényei. Mahathir két évtizedes miniszterelnöksége idején Malajzia mérsékelt iszlám országnak számított, ám a vallási szabályokat az elmúlt három évben egyre komolyabban kezdték venni, ami miatt sokak kritikával illették a vezetést. Ma már például minden szolgálatban lévő rendőrnőnek fejkendőt kell viselnie - vallásától függetlenül. Az erkölcsrendészet pedig gyakran tartóztat le olyan fiatalokat, akik "túl közel kerültek" egymáshoz, ám nem házasok.

A muzulmán vallás előírásai Európában is konfliktust okoznak, ám épp a másik szempontból: Franciaországban például nagy vitát váltott ki, hogy a fejkendőt kitiltották az állami iskolákból, nemrég pedig egy muzulmán nő nem mehetett be egész testet elfedő "burkiniben" egy francia uszodába. Sokan úgy gondolták, hogy a multikulturális egykori brit gyarmat, Malajzia példája segíthet az európai konfliktusok kezelésében. A The New York Times azonban megjegyzi: az iszlám törvénykezés erősödése is jelzi, hogy az ázsiai állam sem tudta megoldani e problémákat.

A börtönből kiengedett Kartikát üdvözli apja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.