Karzai előnye minimális Abdullahhal szemben

Hamid Karzai hivatalban lévő afgán államfő minimális fölénnyel vezet a választási bizottság által kedden közzétett első hivatalos, a voksok mintegy tíz százalékán alapuló részeredmény szerint fő vetélytársa, Abdullah Abdullah volt külügyminiszter előtt. A választási bizottság 524 ezer érvényes voksot vett figyelembe, mintegy 31 ezer szavazatot pedig érvénytelennek minősített. Az eddigi összesítés szerint Karzai az érvényes voksok 40,6 százalékát, Abdullah pedig a 38,7 százalékát kapta meg. Karzai hívei korábban úgy nyilatkoztak, hogy az államfő a szavazatoknak csaknem a 70 százalékát szerezte meg. Abdullah viszont tömeges választási csalásokat említett. Amennyiben a választás első fordulójában sem Karzai, sem Abdullah nem szerzi meg a voksok több mint felét, úgy a második forduló dönt a két politikus között. Az elnökválasztás hivatalos végeredményére legalább szeptember közepéig várni kell.

Közben kedd este legalább harmincan meghaltak, ötvenen pedig megsebesültek egy külföldiek ellen elkövetett pokolgépes robbantássorozatban a dél-afganisztáni Kandahárban - közölték a hatóságok. A merénylet célpontja egy japán építőipari vállalat volt, amely javarészt pakisztáni mérnököket alkalmazott. Hadzsi Aga Lalai, Kandahár tartomány tanácsának tagja közölte, hogy a merénylők öt gépkocsiba rejtettek pokolgépeket, amelyeket egyszerre hoztak működésbe.

A hatalmas detonáció romba döntött számos közeli lakóépületet és üzlethelyiséget is - jelentette az AP. Az amerikai hírügynökség tudósítója szerint ez volt a legnagyobb erejű robbanás azóta, hogy csaknem nyolc évvel ezelőtt a városba költözött. Kandahár a hatalomból 2001 végén kiszorult tálibok vallási központjának számít. A város peremén egy nagy NATO-támaszpont található, a településtől nyugatra elterülő vidék azonban már a lázadók kezén van.

Mint washingtoni tudósítónk jelentette, lélektani határt lépett át kedden az Afganisztánban harcoló külföldi csapatok veszteséglistája. Négy, NATO-kötelékben járőröző amerikai katona halt meg egy, a déli országrészben elkövetett robbantásos merényletben; ezzel az idén már 295 külföldi (és köztük 172 amerikai) vesztette életét. Ez azt jelenti: noha az idei évnek még a kétharmada sem telt el, a 2009-es veszteséglista máris meghaladja a rekordot, a tavalyi 294-et.

Amerikai illetékesek is régóta tisztában vannak a biztonsági helyzet súlyosságával. - Szerintem (a helyzet) komoly és egyre romlik. Évek óta hangoztatom, hogy a tálib ellenállás megerősödött, kifinomultabbá vált. Taktikájuk feltétlenül erre utal - mondta a minap Amerika első katonája, Mike Mullen tengernagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Mindez annak dacára történik, hogy az amerikai csapatok létszámát most 17 ezer fővel, 62 ezerre bővítik, és oldalukon harcol a szövetségesek 35 ezer fős kontingense is. A magánbiztonságiak további 75 ezer fővel vannak jelen.

A The Washington Post megrendelésére készült friss közvélemény-kutatás viszont arról árulkodik: az amerikaiak (csekély) többsége, 51 százaléka szerint az afganisztáni háborút nem érdemes megvívni. Ez hat százalékpontos növekedés júliushoz képest. Csak minden negyedik megkérdezett növelné a csapatok létszámát.

- Soha nem szabad elfelejtenünk: nem választott háború ez... Akik megtámadták Amerikát szeptember 11-én, újra ezen mesterkednek - védte a minap Barack Obama elnök, egyben "szükséges háborúnak" nevezve a csaknem nyolc éve tartó, eddig 802 amerikai katona halálát követelő műveleteket. Ezt külpolitikai tekintélyek vitatják, köztük Richard Haass, a külkapcsolatok tanácsának elnöke, akitől Obama átvette a "szükséges" és "választott" háború fogalmát. Ha a győzelem elérhetetlennek tűnik, a teljes csapatkivonás is valós alternatíva - véli Haass.

Abdullah Abdullah választási visszaéléseket említ
Abdullah Abdullah
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.