A skót whisky lehet a Lockerbie-ügy vesztese

Könyvet ír a nagybeteg Abdel Basset Ali al-Megrahi, amelyben új bizonyítékokat tár a brit és skót közönség elé ártatlanságáról. A skót igazságügy-miniszter a szabadságáról visszahívott edinburghi parlament előtt kényszerült védekezésre a szabadlábra helyezés miatt.

Nem csökkent az Edinburghra és Londonra nehezedő nyomás a lockerbie-i merénylő múlt csütörtöki hazatérése után. A skót parlament a képviselők szabadságának lejárta előtt egy héttel - fennállása óta mindössze második alkalommal - rendkívüli ülést tartott, melyen a kegyelmi döntést egyedül meghozó igazságügy-miniszter reagált az őt ért támadásokra.

Al-Megrahi volt az egyetlen ember, akit a PanAm 103-as járatának 1988 karácsony előtti felrobbantása miatt elítéltek, de életfogytiglan helyett alig nyolc év után szabadlábra került, majd Tripoliban hősöknek kijáró fogadtatásban részesült. A skót igazságügy-miniszter hangoztatta, hogy sem politikai, sem diplomáciai vagy gazdasági megfontolások nem befolyásolták. A hazatért al-Megrahi túláradó üdvözlését sajnálatosnak tartotta, hiszen az egyeztetések során kérte a líbiai hatóságok "visszafogottságát". Egyes képviselők azt firtatták, miért nem helyezték el egy skóciai kórházban az elítélt terroristát. Ez az rendőrség szerint nem lett volna biztonságos.

Skócia hírneve, kereskedelme és idegenforgalma az ügy nagy vesztese lehet. Az Egyesült Államokban létrehoztak egy honlapot, mely a kapcsolatok bojkottjára, valamint Skócia mint turisztikai célpont elkerülésére szólít fel. A döntéshozatalban szerény szerepet játszó egyszerű skótok nyakán maradhat a whisky. A website a 189 amerikai áldozat emlékére, az "igazság ügyével való súlyos visszaélés" megtorlásaként a Skóciába irányuló "turistadollárok" visszatartását javasolja, Írországot ajánlva új úti célként.

Maga Abdel Basset Ali al-Megrahi talán nincs is olyan szánalmas állapotban, ha képes ártatlanságát bizonygató önéletrajzán dolgozni. Az 57 éves, prosztatarákban szenvedő volt titkos ügynök a brit és skót közönség elé kívánja tárni bizonyítékait, hogy olvasói töltsék be az esküdtszék szerepét. A 2000-2001-ben a skót igazságszolgáltatás szellemében, de a hollandiai Camp Zeistben megrendezett perben a három bíró egyedül hozta meg ítéletét.

Hétfőn továbbra is hallgatott Gordon Brown brit kormányfő, nem törődve a sajtót bejárt találgatásokkal, mely szerint tudott al-Megrahi tervezett elengedéséről, ami mögött a brit-líbai kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének ígérete, a gazdag líbiai olaj- és földgázforrások kiaknázásában való részvétel reménye húzódik meg.

Méltányosnak tartjuk a skóciai igazságszolgáltatás döntését, mellyel halálos betegségére tekintettel szabadlábra helyezték az 1988-as Lockerbie-merényletben való részvétel miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt líbiai állampolgárt, Abdel Basset Ali Mohamed al-Megrahit - közölte a Külügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében. - Ugyanakkor meglepetést okozott, hogy a 259 személy - köztük négy magyar állampolgár - halálát okozó merényletért felelős, jogerősen elítélt Al-Megrahit nemzeti hősnek kijáró tisztelettel fogadják Líbiában. Úgy érezzük, az áldozatok emlékét sérti, ahogy a líbiai hatóságok kezelik az egyébként általuk is elismert merénylet felelősének személyét - szögezte le a tárca közleménye.

Lockerbie katasztrófa
Lockerbie katasztrófa
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.