Terroristának nézték Bollywood királyát

Diplomáciai bonyodalmakat okozott India és az Egyesült Államok között a héten, hogy a Newark repülőtéren valamivel több, mint egy órán át feltartóztatták az indiai filmipar legnagyobb sztárját. Újdelhi az Indiába akkreditált amerikai nagykövettől kért magyarázatot arra, hogy Shahrukh Khant csak a chicagói konzul közbelépése után engedték el. Több indiai miniszter is éles hangon ítélte el az esetet. Az indiai sajtó szerint néhány rajongó tüntetést szervezett és amerikai zászlót is égetett.

Az amerikai hatóságok szerint azért kísérték egy külön szobába a sztárt, mert a csomagja nem volt a gépen, amivel érkezett. A Bollywood "királyaként" számon tartott muzulmán színész szerint azonban azért, mert (egyébként elég gyakori) vezetékneve túlságosan hasonlított egy keresett terrorista nevére, és a számítógépes rendszer ezt jelezte a határőröknek.

Timothy Roehmer amerikai nagykövet sietett leszögezni: Khan szívesen látott vendég Amerikában. Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó pedig nem sokkal később a sztárnak küldött ebédmeghívással próbálta nyugtatni a kedélyeket.

Többen megjegyezték: érdekes egybeesés, hogy az indiai színész következő filmjének címe "A nevem Khan", és a szeptember 11-e utáni fokozott biztonsági intézkedéseknek a muzulmán indiaiakra gyakorolt hatásáról szól. A történet főszereplője a San Franciscóban élő Rizwan Khan, aki egy terroristáéval megegyező neve miatt az amerikai hatóságok látókörébe kerül. Khan tagadta, hogy a nagy port kavart esemény reklámfogás lettek volna, mint fogalmazott: neki már nincs szüksége ilyesfajta népszerűsítésre.

Shahrukh Khan több mint hetven filmben szerepelt az elmúlt húsz évben. A Newsweek tavaly a világ ötven legbefolyásosabb személyisége közé sorolta (még Oszama bin Ladent is megelőzte), mégpedig azért, mert a milliók által látott filmjeiben India és Pakisztán, valamint a hinduk és muzulmánok békés együttélését hirdeti. Ő maga gyakran játszik hindu hősöket, egy producerként is jegyzett filmjében például indiai katonaként egyedül menti meg az indiai-pakisztáni békefolyamatot a hindu nacionalisták szabotázsakciójától. Felesége hindu, otthonukban állítólag a Korán közvetlenül egy hindu istennő szobra mellett fekszik.

Shahrukh Khan beszél filmje sajtótájékoztatóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.