Brownnak egyre kínosabb a Lockerbie-ügy

Tripoli a gazdasági tárgyalásokon folyamatosan felvetette a merénylő szabadon bocsátásának kérdését, s Kadhafi már II. Erzsébetnek is megköszönte, hogy közbenjárt a skót kormány döntésében.

A hét végén sem csendesültek el az Abdel Baset Ali al-Meg-rahi kiszabadulását és a skót Lockerbie felett 1988 karácsonya előtt felrobbantott PanAm 103-as járat 270 áldozatának haláláért elítélt líbiai férfi hazatérésének körülményeit érő bírálatok. Szokatlan lépés, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) vezetője, Robert Mueller levelet küldött a kegyelmi döntést meghozott skót igazságügy-miniszterhez. Az FBI feje, aki korábban ügyészként kulcsszerepet játszott a nyomozásban, azt írja: "Ez a cselekedet felbátorítja a terroristákat".

A skót adminisztráció korábbi vezetője, Jack McConnell szerint a prosztatarákban szenvedő egykori titkos ügynök kiengedése arra utal, hogy az igazságügy-miniszter "rosszul ítélte meg a helyzetet, komoly károkat okozva Skócia hírnevének". Az autonóm kormány most először hozott ilyen léptékű döntést.

Eddig nem kommentálta a történteket Gordon Brown brit kormányfő, noha egyre kellemetlenebbé válik az ügy Londonnak. A brit külügy viszont közleményben cáfolta a feltételezéseket - melyeket többek között a Tripoliban hősöknek kijáró fogadtatásban részesült al-Megrahit hazakísérő Szeif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai elnök fia is megerősített - hogy a megkegyelmezés mögött brit kereskedelmi, főleg olajjal kapcsolatos érdekek állnak.

Pedig úgy tűnik, Tripoli a lockerbie-i merénylő kiszabadulását folyamatosan a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok feltételeként kezelte. Legutóbb a július 10-i olaszországi G8-csúcsértekezleten került szóba a kérdés Brown és a vendégként meghívott Moammer el Kadhafi líbiai vezető között.

A dolog azért is kellemetlen, mert ezt a kapcsolatot líbiai vezető és fia nem is rejti véka alá. Szeif al-Iszlam azt mondta, hogy Megrahi sorsa állandóan napirenden volt a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági tárgyalásokon, már Tony Blair kormánya idején is. A líbiai vezető pedig köszönetet mondott Gordon Brown kormányfőnek, II. Erzsébet királynőnek, valamint fiának, András hercegnek is, amiért arra bátorították a skót kormányt, hogy "minden akadályt leküzdve meghozzák ezt a történelmi és bátor döntést". A Buckingham-palota válaszul azt hangoztatta, hogy a halálos beteg Megrahival szemben gyakorolt kegyelem "teljes egészében a skót kormány ügye" volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.