Lukasenko ígéretei üresek

Azért megyünk az utcára, mert ez az egyetlen módja annak, hogy felhívjuk rá a figyelmet: Fehéroroszországban vannak, akik a szabadságért harcolnak - mondta lapunknak az egyik legfontosabb minszki ellenzéki szervezet vezetője. Andrej Szannikov hozzátette: habár Alekszandr Lukasenko rezsimje most igyekszik kedvesebb arcát mutatni Európa felé, azonban ha a Charta '97 nevű szervezet demostrációin nem forognak a kamerák, akkor bizony még mindig nagyon erősek a rúgások, és a fémmel "bélelt" kesztyűkkel is gyakran ütnek a rendőrök. - Leggyakrabban a központi téren gyülekezünk, ezt még Lukasenko törvényei szerint is szabad - mondja Szannikov, aki a páneurópai piknik évfordulójának soproni ünnepségére érkezett hazánkba.

Véleménye szerint Lukasenko Európa kedvében akar járni, ezért változott valamelyest, ahogyan a tüntetőkkel bánnak. Szannikov örül annak, hogy az Európai Unió nyit Fehéroroszország felé, azonban úgy véli, ezeknek a lépéseknek semmiféle hatása sem lesz, ha csupán Lukasenko felé irányulnak. - Lukasenko nem lehet a demokratikus változások garanciája. Remélem, Európában lassan rájönnek, hogy Lukasenkótól csak üres ígéreteket kapnak, és arra is, hogy csak pénzt akar, hogy fenntarthassa a hatalmát - mondta az ellenzéki vezető.

Szannikov szerint a gazdasági válság rávilágított arra, hogy a rendszer idejétmúlt, nemcsak politikai, hanem gazdasági értelemben is. A fehérorosz export az év első felében közel ötven százalékkal esett vissza. A Charta '97 vezetője szerint a válság gyengíthetné Lukasenko hatalmát, azonban úgy véli, ez csak akkor lehetséges, ha a nyugati országok nem sietnek Minszk segítségére. Úgy véli, a diktátort jelenleg egy kalap alá veszik a bajba került demokráciákkal, például Lengyelországgal, Magyarországgal és Litvániával, és nem veszik észre, hogy a segítség egyenesen a rezsimhez folyik be. - Lukasenko könnyedén jut IMF-hitelhez is. Ha a hitelt feltételekhez kötnék, akkor a világválság változásokhoz vezetne az országban.

Alekszandr Kazulin 2006-ban elindult a fehéroroszországi elnökválasztáson. A szintén a soproni megemlékezésre hazánkba érkező ellenzékit többször letartóztatták és megverték a rendőrök, a választások előtt és után is. - A cél az volt, hogy megmutassam a világ számára: a rezsim törvénytelen - mondta Lukasenko egykori minisztere. Kazulin számára a 2004-es népszavazás volt a fordulópont, amikor eltörölték az egy politikus által betölthető elnöki mandátumok korlátozását. - Ekkor úgy tűnt, végtelenné válik a diktatúra. Az alkotmányosság utolsó csíráját is megszüntette ez a népszavazás - mondta Kazulin. - 2006-ban megmutattuk, hogy ha egy elnökjelölt sem élhet törvény adta jogaival, akkor egy egyszerű állampolgár vajon hogyan tudná érvényesíteni azokat? - kérdi az ellenzéki, aki szerint indulása elérte a célját, mivel letartóztatására felfigyelt a világ. - Mivel azonban a média nem szabad, ezért nem biztos, hogy Fehéroroszországban a többség értesült arról, hogy mi történt velem - mondja. A hatalom minden megtesz azért, hogy megakadályozza az információ terjedését. Ha valakinek sikerül hivatalos jelöltté válnia, akkor is csupán két televíziós és két rádiós megjelenésre van lehetősége, egyenként 30 percben. Ezek azonban előre felvett műsorok, Kazulin anyagainak egyharmadát kivágták, mielőtt levetítették volna. - A kampány során többször elvittek és megvertek, annak ellenére, hogy mindig a törvényes keretek között maradtam. Erről ráadásul mindenki tudott, nem is rejtegették - mondja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.