Cseh bőrfejűeket fogtak el

A cseh rendőrség elfogta azt a négy bőrfejűt, akik április 19-ére virradóra Molotov-koktélt dobtak be az észak-morvaországi Vítkovban egy romák lakta családi házba. Érdeklődésünkre Sona Stetinská, a megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a bűncselekmény felderítésén ötven nyomozó munkálkodott. Több mint hatszáz személyt hallgattak ki, és végül e hét szerdáján tizenkét bőrfejűt állítottak elő, akiknél házkutatást tartottak; újnáci irományokat, hanghordozókat és jelképeket találtak.

Négy férfit vizsgálati fogságba helyeztek. A kihallgatás során beismerték tettüket, és azt is, hogy fajgyűlölő indítékból cselekedtek. Nyolc személy esetében nem találtak elegendő bizonyítékot, ezért őket szabadlábra helyezték - de a rendőrség tovább vizsgálódik, vajon nincs-e közük eddig még felderítetlen bűncselekményekhez.

Az áprilisi Molotov-koktélos támadás következtében a ház teljesen leégett. Nyolc felnőtt könnyebb, egy kislány viszont életveszélyes sérüléseket szenvedett: testének nyolcvan százaléka megégett. A kétéves Natáliát egészen az elmúlt napokig mesterségesen altatták. E hét elején kezdték ébreszteni, de az állapota továbbra is kritikus.

Úgy tudjuk, hogy a rendőrségen nemrég jelentkezett egy szemtanú, aki fontos információkkal szolgált. Elmondta azt is, hogy hallotta, amikor az egyik támadó azt kiáltotta: "Most aztán elégtek, cigányok!" Látta a sötét színű gépkocsit, amellyel a tettesek a helyszínre érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetése után elszáguldtak.

Rasszizmussal vádolják Jirí Paroubeket

Több cseh internetes portál szerint a cseh szocdemek (CSSD) elnöke az egyik megyeszékhelyen rasszista megnyilvánulást tett, amikor kijelentette, hogy "nem jó, ha más kultúrkörből származó emberek kapnak munkát Csehországban, mert letelepednek, és a jövőben ebből etnikai probléma lehet". Jirí Paroubek cáfolta, hogy fajgyűlölő kijelentést tett volna. Ugyanakkor hozzátette: véleménye szerint, ha nincs hazai érdeklődő, akkor sokkal célszerűbb kelet- és délkelet-európai vendégmunkásokat alkalmazni, akik hamarabb illeszkednek be, és ha elveszítik a munkájukat, akkor különösebb gond nélkül hazamehetnek.

Paroubek rámutatott arra is, hogy véleménye összhangban van a cseh kabinet gyakorlatával, amely februártól a nem EU-tagországokból érkezett vendégmunkásoknak fejenként 500 eurót fizet, és téríti az utazás költségeit, ha munkanélküliként visszatelepülnek a hazájukba. Eddig főleg vietnamiak éltek ezzel a lehetőséggel, mintegy másfél ezren. Jirí Paroubek a közép-csehországi Kutná Horán nyilatkozott, ahol a tajvani Foxconn cég LCD képernyőket és számítógépes elemeket gyárt, s alkalmazottaik nagy többsége vietnami és mongol. (Sz. J. P.)

Az áprilisi, vítkovi támadás helyszíne
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.