A román állam fizetés nélküli szabadságra megy

Tragikus mértékű Románia gazdasági visszaesése: erre engednek következtetni azok az intézkedések, amelyeket Emil Boc nagykoalíciós kormánya a napokban hozott, és amelyek végrehajtását a következő hetekben tervezik. 15 ezer alkalmazottat bocsátanak el az államigazgatásból, a többi állami alkalmazottat pedig a közeljövőben legalább tíznapos fizetés nélküli szabadságra küldik.

A megszorító intézkedésekre azután került sor, hogy kiderült: az első fél évben a költségvetés hiánya a bruttó össztermék (GDP) 8,5 százalékára rúg. Ezzel a hatalmas deficittel szemben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániának az idénre 7,3 százalékos hiányt engedélyezett. Csakhogy a negatív tendenciák folytatódni látszanak, sőt az elemzők többsége az év végéig a mostaninál is nagyobb visszaesést jósol.

A gazdasági tárcától és az annak alárendelt állami vállalatoktól 5400 személyt küldenek munkanélküli-segélyre, miután az év elejétől ezen a területen már 4800 alkalmazottnak felmondtak. A minisztérium felügyelete alá tartozó harminc vállalat átszervezésén túl, január elsejétől 14 kutatóintézetet két egységbe vonnak össze, és szubvencióikat nullára csökkentik - közölte Adriean Videanu miniszter.

Dan Nica belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a közigazgatási és belügyi tárca átszervezése nyomán 1225 állás szűnik meg a minisztériumnak alárendelt intézményekben és további 1200 a tárcánál. Az egészségügyi tárca 627 állást szüntet meg, elsősorban a megyei egészségügyi igazgatóságok és az országos gyógyszerügynökség keretében - jelentette be Ion Bazac miniszter.

Az Adó- és Pénzügyi Hivatalt is átszervezik, itt 477 állás szűnik meg; a szállítási tárcától 627, a munkaügyi tárcától pedig 1316 személyt tesznek az utcára. A régiófejlesztési tárcának 271, a kommunikációs és távközlési minisztériumnak pedig 314 alkalmazottól kell megválnia.

Az elbocsátásokkal Bukarest egymilliárd eurót kíván megtakarítani. Marian Sarbu munkaügyi miniszter bevallotta, hogy a kormány tíz napra fizetés nélküli szabadságra küldené a megmaradt személyzetet, mert így a GDP további 0,3 százalékát lehetne megspórolni. Boc kormányfő szerint a kényszerszabadságokról szóló sürgősségi kormányrendelet tervezete már elkészült. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter viszont úgy fogalmazott: a közalkalmazottak választhatnak a kényszerszabadság és a munkaidő hat órára csökkentése között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.