Túl a francia belpolitika kontextusán, az eset a mai európai politika egyik legfontosabb problémáját veti fel: valóban áthatolhatatlan fal van-e Nyugaton a szélsőjobboldal és a jobboldal között? A kérdésre adott válasz korántsem egyértelmű.

Philippe de Villiers nagyjából annyiban különbözik a nálunk is jól ismert szélsőjobboldali, rasszista Le Pentől, hogy hangsúlyosan nem antiszemita - másban viszont nemigen. Az egy ideig a konzervatív-liberális Giscard d'Estaing pártjában politizáló Villiers 1994-ben alapította meg saját jobboldali szuverenista (lényegében erősen nacionalista) pártját, a Mouvement pour la France-t (MPF).

A párt ideológiája a nacionalizmuson túl meglehetően erős piacpártisággal, Európa-elleneséggel, mindenfajta egyházi modernizáció harcos ellenzésével, de leginkább iszlám- és bevándorlóellenes paranoiával írható le. Több szervezet is pert indított ellene, amikor egy interjújában kifejtette, hogy "az iszlám az iszlamizmus komposztja, az iszlamizmus pedig a terrorizmusé". Villiers természetesen ellenzi a melegek házasságát, a "zéró bevándorlás" híve, a 2007-es elnökválasztási kampányban a Franciaországot leginkább fenyegető három veszélyről, a globalizációról, a szocializmusról (ezen lényegében a jóléti államot kell értenünk) és a multikulturális társadalomról beszélt.

A közös listaállítás terve mindkét félnek érdekében áll. Villiers pártja - bár ő maga megőrizte EP-képviselői helyét az északnyugat-franciaországi régióban - az európai választásokon csalódást keltő eredményt ért el (kevesebb mint öt százalékot szerzett). A nagy kormánypárt, az UMP pedig nem akarja megismételni a legutóbbi regionális választáson történteket, amikor is a régió (Pays de Loire) a jobboldal széttagoltsága miatt baloldali vezetés alá került. Villiers most kijelentette, hogy pártjával az elnöki többség "jobboldali szuverenista" szárnyát kívánja alkotni, hiszen "csak ezen többség részeként lehet útját állni a baloldalnak".

Túl a Villiers-eseten, a francia politológia közhelye, hogy Nicolas Sarkozy már 2007-es elnökválasztási győzelmét is elsősorban a korábbi Le Pen-szavazók megnyerésének köszönhette. Nemcsak az erősen "lepenizált" jobboldali beszédmód igazolja ezt, hanem a választási földrajz is. Sarkozy egyértelműen azokon a területeken volt a legerősebb, és itt szorult a legjobban vissza Le Pen (főleg Alsace-Lorraine, Provence-Alpes-Cote d'Azur), ahol a tradicionálisan jobboldali, bevándorlóellenes szavazatokat sikerült elhódítania.

A Le Pen-féle francia szélsőjobboldal valóban teljes politikai elszigeteltségben van: egyrészt Le Pen Sarkozy-ellenessége miatt, másrészt a párt antiszemitizmusa szalonképtelennek számít. Ám ennek az izolációnak az ára a francia jobboldal erőteljes idomulása volt a Nemzeti Front beszédmódjához. Magában a nagy jobboldali pártban sem számít kizáró oknak a szélsőjobboldali múlt. Patrick Devedjian, az UMP-kormány minisztere a hatvanas években a szélsőjobboldali Occident, míg Brice Hortefeux a Groupe Union Défense nevű szélsőjobboldali, nacionalista, bevándorlóellenes szervezet tagja volt. Hortefeux ezzel a múlttal volt évekig bevándorlásügyi miniszter, míg jelenleg a belügyi tárcát irányítja.