Moszkva válságosnak ítéli a viszonyt Kijevvel

Az orosz elnök nyílt levélben tájékoztatta az ukrán államfőt, hogy az orosz-ukrán kapcsolatok válságosnak nevezhető állapota, az ukrán vezetés oroszellenes irányvonala miatt az új orosz nagykövet egyelőre nem foglalja el állomáshelyét Kijevben. Dmitrij Medvegyev nyílt levelét kedden a Kreml sajtószolgálata tette közzé.

Medvegyev a kapcsolatokat rontó tényezők között említette, hogy Ukrajna a tavalyi kaukázusi konfliktusban oroszellenes álláspontra helyezkedett. Moszkva szerint Kijev nehezíti az orosz fekete-tengeri flotta működését. Az ukrán lakossága véleményét (és Moszkva álláspontját) figyelmen kívül hagyva továbbra is kitartóan törekszik a NATO-tagságra, akadályozza a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődését, kampányt folytat az orosz nyelv kiszorítására az ukrajnai tömegtájékoztatásból - sorolja a levél.

Az elnök hozzátette: a legfelső ukrán vezetés Moszkva megkerülésével megállapodott az EU-val az orosz gáz szállításával összefüggő kérdésekről, és olyan megállapodást írt alá, amely ellentmond a januárban tíz évre megkötött orosz-ukrán gázszállítási szerződésnek. Az orosz államfő a közös történelmi örökségre hivatkozva reményének adott hangot, hogy hamarosan új idők következnek, az ukrán választások utáni új kijevi vezetés kész lesz bővíteni a kétoldalú kapcsolatokat.

A levél közzététele nyomán Alekszandr Osztrovszkij, az állami duma FÁK-államokkal foglalkozó bizottságának elnöke az Interfax hírügynökségnek kijelentette: levelével Medvegyev megmutatta az ukrán népnek, hogy Oroszország jó kapcsolatokra törekszik, s hogy ennek egyetlen akadálya Viktor Juscsenko ukrán államfő. Vlagyimir Zsarihin, a FÁK-államok intézetének politológusa utalt rá, hogy levelével Medvegyev valójában befolyásolni próbálja a küszöbönálló ukrajnai elnökválasztási kampányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.