Vége a brit kormányzati 'interregnumnak'

Négy napig nem volt a Whitehallon székelő vezetője a szigetországnak. Egy valószínű adminisztrációs baklövés nyomán nem sikerült a július vége óta szabadságon lévő Gordon Brown miniszterelnök folyamatos hivatalos helyettesítéséről gondoskodni. A megbeszélések értelmében beugró Harriet Harman, a Munkáspárt helyettes vezetője már múlt csütörtökön elutazott tervezett olaszországi vakációjára, míg Peter Mandelson, a hangzatos First Secretary of State cím tulajdonosaként a tényleges miniszterelnök-helyettes csak hétfő délután állt munkába korfui üdülése után.

Az uborkaszezon közepette a brit sajtót "aggasztotta" a négynapos interregnum. Annak ellenére riogatta a közvéleményt, hogy köztudott, Brown soha nem engedi ki a gyeplőt, észak-angliai-skóciai nyaralása idején is állandó kapcsolatban áll a Downing Street 10.-zel és egy esetleges válság esetén - mint történt a 2007-es száj- és körömfájás járvány idején - ripsz-ropsz! vissza tud térni a kormányrúdhoz. A néhány napos hatalmi vákuum idején Mandelson folyamatosan telefonált és e-mailezett a különböző hivatalokkal.

A miniszterelnöki helyettesítés ideális lehetőség arra, hogy becsvágyó politikusok villogjanak a nyilvánosság előtt. Még inkább igaz ez a jelenlegi helyzetben, nem egészen egy évvel a választások előtt, melyek megnyerésére, a közvélemény-kutatások jelzései alapján az ellenzéki Konzervatív Pártnak van nagyobb esélye. Egy esetleges vereséget követően nagy valószínűséggel új vezetőt választ majd a Munkáspárt. Harriet Harman leplezetlenül helyezkedett, amikor regnálása idején nagy figyelmet szentelt egyenlőségi kérdéseknek, hangsúlyozva, súlyos hiba lenne, ha nem lenne nő a Labour irányításában. A közeli barátja, Tony Blair kormányzása idején miniszteri pozíciójából kétszer is lemondásra kényszerült Mandelson hiúságát pedig legyezgeti az a minapi információ, hogy a fogadóirodák a korábbinál nagyobb esélyt adnak miniszterelnökké választásának. A volt EU kereskedelmi főmegbízott, jelenlegi gazdasági miniszter az idén elkerülte a nyaralásával kapcsolatos bírálatokat. Míg egy éve a lapok címoldalára került az orosz oligarcha, Oleg Gyeripaszka jachtján tett indiszkrét megjegyzései miatt, az idén nyáron eddig főleg a Vauxhall autógyárak jövője és a roncsautó-beszámítás első tapasztalatai kötötték le a figyelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.