Hosszabbítás a Fatah kongresszusán

Újraválasztották Mahmúd Abbászt a Fatah palesztin mozgalom élére a kongresszusi küldöttek szombaton. A Jordán folyó nyugati partján fekvő Betlehemben tanácskozó mintegy kétezer küldött kézfelemeléssel, egyhangúlag megszavazta, hogy az Arafat 2004-ben bekövetkezett halála óta a palesztin elnöki tisztet átvevő Abbász vezesse továbbra is a palesztinok legnagyobb szervezetét. A megbízatás elméletben öt évre szól.

A Fatah központi bizottságának és forradalmi tanácsának huszonegy, illetve százhúsz tagjáról vasárnap megkezdték a voksolást, ám a hírügynökségi jelentések szerint a folyamat több órán át is eltarthat, s az eredmény esetleg csak ma lesz ismert. Az Al Jazeera arab hírtelevízió értesülése szerint a kongresszuson a küldöttek további időt kértek, ezúttal keddig a politikai program megvitatására.

Húsz év óta először ült öszsze a Fatah kongresszusa, az előző tanácskozást még 1989-ben Tuniszban tartották. A kedden kezdődött és eredetileg háromnaposra tervezett tanácskozást így már másodszor hoszszabbítják meg, mivel heves viták alakultak ki a régi és az új nemzedék képviselői között. A fiatalok a párt átfogó reformját akarják, és nagyobb szerepet követelnek maguknak. Számos küldött a Fatah jelenlegi vezetését teszi felelőssé a mozgalom kudarcaiért, emellett hiányolta az elmúlt húsz évről szóló igazgatási és pénzügyi beszámolókat. "A kongresszus végén a Fatahnak új vezetése lesz, amelyben a fiatal nemzedék kulcsszerephez jut" - írta Nabil Shaath, a szervezet egyik befolyásos tagja a tanácskozás internetes oldalán.

A gázai részt ellenőrző Hamasz nem engedélyezte, hogy onnan a küldöttek elutazzanak a Fatah tanácskozására, amíg nem engedik szabadon a Ciszjordániában őrizetben tartott Hamasz-aktivistákat.

Izraeli vezetők elégedetlenségüket hangoztatták vasárnap a Fatah-kongresszus előző napján előterjesztett politikai programjával.

A program tervezete megerősíti a szervezet "kötődését az igazságos békéhez, megismétli ugyanakkor a palesztin nép jogát az ellenálláshoz a megszállással szemben, a nemzetközi jognak megfelelően". Megállapítja azt is, hogy a Fatah hű marad a mártírokhoz és a foglyokhoz, s ragaszkodik a palesztin nép állandó követeléseihez, nevezetesen Jeruzsálem földjének felszabadításához, a (zsidó) kolonizáció felszámolásához és a (palesztin) menekültek visszatéréséhez. "Elutasítjuk Izrael zsidó államként való elismerését, hogy megvédjük a menekültek és a zöld vonal másik oldalán élő palesztinok visszatérési jogát" - utalás Izrael mintegy 1,3 millió arab állampolgárára. Mint az AFP jelentette, a palesztinok attól tartanak, hogy az állam zsidó jellegének elismerése - amit Izrael követel - lemondást jelenthetne az 1948-as menekültek "viszszatérési jogáról".

- A Fatah kongresszusa nem ígéretes, hanem csalódást keltő, mert a Közel-Keleten nincs más eszköz, mint leülni és megállapodást kötni egy békeprogramról - mondta a munkapárti Ehud Barak védelmi miniszter. A Likud párthoz tartozó Gilád Erdan környezetvédelmi miniszter szerint a program "az Izraellel való megegyezés óhajának hiányát" mutatja.

A küldöttek ünneplik Mahmúd Abbászt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.