Duray Miklós magyarul kért bocsánatot

Duray Miklós magyarul írta meg a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártnak a bocsánatkérő levelet, amelyre a pozsonyi másodfokú bíróság jogerős határozata kötelezte őt. Az MKP stratégiai alelnöke megerősítette értesülésünket, és leszögezte: - A verdikt nem rendelkezett arról, hogy milyen nyelven kérjek bocsánatot, ezért alkotmányos jogommal élve, az anyanyelvemen tettem eleget a kötelességemnek. Ugyanakkor mellékeltem az ítélet első oldalának fénymásolatát, amelyen olvasható a testület által megfogalmazott szlovák nyelvű változat. Ha e megoldás miatt ismét beperelnek, akkor annak nyilván nagy nemzetközi visszhangja lesz - tette hozzá.

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője közölte, hogy a levelet nem tekintik a bírósági ítélet teljesítésének, mert ők olyan szöveget kaptak, amelynek egy részét nem értik. Elmondta azt is, hogy a kormánypárt ügyvédjei már tanulmányozzák a lehetséges jogi lépéseket, mert Duray Miklós arrogáns tette precedensértékű lehet. Márpedig szerinte Szlovákiában a bírósági ügyekkel kapcsolatos levelezés csakis államnyelven történhet.

Radoslav Procházka alkotmányjogász úgy vélekedett, hogy a magyarul írt levél nem tekinthető hivatalos bocsánatkérésnek, mert a szöveget olyan nyelven kell megírnia, amilyenen a bíróság elrendelte. Álláspontjával kapcsolatban Duray lapunknak kifejtette, hogy a szakember tisztánlátását alighanem elhomályosította a szlovákiai alaptörvény bevezetője, amely csak a szlovákokat ismeri el államalkotóként.

Jan Carnogursky neves szlovák politikus és jogász viszont azt hangoztatta, hogy az MKP stratégiai alelnöke figyelembe vette Szlovákia alaptörvényét, amely szavatolja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok használhatják az anyanyelvüket a hivatalos érintkezésben is. - Tehát nem követett el semmiféle törvénysértést - hangsúlyozta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.