Noha a gyorséttermek terjedése a franciákat sem hagyja érintetlenül (Párizsban inkább a kínai vagy más keleti gyorsétkezdék jellemzők, mint a McDonald'sok), mégis azt mondhatjuk, hogy az étkezési szokásaik nem sokat változtak. Ha egy francia ismerősünk vacsorázni hív bennünket, nyugodtan készüljünk fel - ha nála eszünk - négy-öt órás, ha étteremben, akkor két-három órás elfoglaltságra. Az "apérótól" az étkezést kötelezően lezáró sajtokig hosszú és szövevényes út vezet, amelyen a különféle fogások között kényelmes szüneteket tartanak. Érdekes, hogy egy magyar vacsora valószínűleg sokkal (talán túlontúl is...) bőségesebb, Franciaországban inkább az esemény társadalmi szerepe a lényeges.

Hasonló a helyzet az alkoholfogyasztással is: gyakorlatilag az egész vacsora alatt bort fogunk inni, ám a társaság egyetlen tagja sem lesz részeg. Kelet-európaiként szomorúan jelenthetjük, hogy amikor mi éppen belelendülnénk az ivásba, a franciák akkor hagyják abba. Ez néha zavaró, de meg lehet szokni.

Másrészt - és ez nyilván nem független az életszínvonaltól - a franciák szinte mániákus étteremlátogatók: Párizsban elképed az ember, hogy minden utcában tucatnyi étterem van, de ebéd- vagy vacsoraidőben alig találni helyet. Nem véletlen, hogy a gazdasági válság idején a kormány első dolga volt, hogy csökkentse az éttermek forgalmi adóját (TVA), méghozzá igen drasztikusan: 19,5 százalékról 5,5 százalékra. Egy ilyen arányú csökkentés természetesen azonnal meglátszott az árakon, így fordulhat elő, hogy míg Magyarországon az árak lassan az egekbe szöknek (és ezzel persze csökken a forgalom), addig Párizsban olcsóbban ehetünk, mint a válság előtt.

Túl az étkezési szokások kulturális meghatározottságain, a franciák kényelmes életmódjában nagy szerepet játszik az állam szociális jellege is. A francia állam a nemzeti jövedelem 33 százalékát költi szociális kiadásokra, míg az OECD-átlag mindössze 24 százalék. A legutóbbi baloldali kormány fontos reformja volt 1998-ban a 35 órás munkahét bevezetése, amely érezhetően növelte a franciák szabadidejét. Nem véletlen, hogy nemcsak az étkezéssel eltöltött napi időben (átlagosan több mint két óra) vezetik a listát a franciák, hanem az alvásra fordított időben is (közel kilenc óra naponta).

Sok francia választja a lehetőséget, hogy továbbra is napi nyolc órát dolgozik, ám minden második pénteken szabadságra megy - azaz többet tud kirándulni, a családjával lenni, pihenni. Irigykedve nézhetjük francia ismerőseinket, akikről az lehet az érzésünk, hogy folyamatosan szabadságon vannak...

Válság ide, válság oda, "beérkezett" franciának lenni tehát továbbra is igen kellemes dolog: kevesebb munka, kényelmes étkezések, több pihenés. Egy édesebb élet.