Hideg sörök, józan fejek

Fehér rendőrnek fekete gyanúsítottal szembeni aránytalan és brutális fellépése nemegyszer vezetett már zavargásokhoz a közelmúltban Amerikában. Miután 1992-ben az esküdtek felmentették a Rodney Kinget az elhíresült videofelvételen megverő fehér rendőröket, felbolydult Los Angeles, és az erőszakos megmozdulásokban 53-an haltak meg. Az idén a szintén kaliforniai Oaklandben törtek ki kisebb zavargások, miután újév napján az elővárosi vasút egyik fehér rendőre hátba lőtt egy földön fekvő, fegyvertelen feketét.

A "faji motiváltság" - ahogy itt mondják - mindkét esetben alapvető szerepet játszott az indulatok elszabadulásában. Amerikában régóta polgári egyenjogúság van, és a feketék a hatalom olyan nemcsak tényleges, de szimbolikus intézményeiben is vezető helyet kaptak, mint a legfelsőbb bíróság, a külügyminisztérium (kétszer is), újabban pedig a Fehér Ház és a - hosszú jogfosztottság miatt mind közül talán a leginkább jelképes - igazságügyi minisztérium. De a "faji kérdés" Barack Obama elnökké választásával sem szűnt meg.

A múlt csütörtöki, washingtoni "sörcsúcs" egyrészt az elnök elhamarkodott nyilatkozatát feledtetni hivatott PR-gyakorlat volt: Obamának tiszta vizet, azaz ezúttal sört kellett öntenie a pohárba. Másrészt ennél azért sokkal több is. Megbékélésre, kiengesztelődésre törekvés a legmagasabb szinten. - Mindig úgy gondoltam, hogy ami összeköt bennünket, az erősebb annál, ami szétválaszt. Bízom benne, hogy ez bizonyosodott be ma - közölte az elnök.

Ma sem tudjuk pontosan, mi történt július 16-án Cambridge-ben, mert ellentmondásosak a beszámolók, a vallomások. De sokan úgy gondolják, a Harvard Egyetem fehér bőrű professzorát ugyanilyen körülmények között aligha bilincselték volna meg a saját házában. Az is igaz lehet viszont, hogy a fehér bőrű kolléga Gates professzornál kevésbé teátrálisan reagált volna a rendőr kiérkezésére, hiszen esetében fel sem merül, hogy betöréssel való meggyanúsítása "fajilag motivált" lehet. Sem a rendőrről, sem pedig a professzorról nem lehet minden kétséget kizáróan kijelenteni, hogy rasszistaként (illetve: "fordított rasszistaként") viselkedett volna. (A rendőrségre a betörésnek látszó cselekményt jelentve betelefonáló fehér nőről pedig végképp nem.) De mégis, az egészből egy igen kellemetlen, rosszízű történet kerekedett ki, feltehetően túlreagáló és egymásnak ellentmondóan nyilatkozó főszereplőkkel. Az amerikai társadalomnak nagyon nem érdeke, hogy elvegye a 40 milliós afroamerikai közösség abba vetett hitét, hogy nemcsak a törvénykönyvben, hanem a mindennapokban is teljes lehet az egyenlősége. De az sem, hogy elbizonytalanítsa a rendfenntartókat. A söröskorsók kiürültek, a továbbiakban józan fejekre lesz szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.