A francia baloldal nagy pártjának, a Szocialista Pártnak a válsága nyilvánvalóan nem választható el az egész európai baloldalt napjainkban jellemző krízistől, mégis elmondható, hogy a párt még a nem túl jó bőrben levő európai szociáldemokráciának is a "beteg embere".

Az európai parlamenti választásokon elszenvedett nagyarányú vereség (a párt a szavazatok 16 százalékát szerezte mindösszesen meg) csak tovább fokozta a válsághangulatot. Mára már a politikai centrum (a Bayrou-féle Mouvement Démocratique) és a Daniel Cohn-Bendit nevével fémjelzett zöldek felemelkedésével a párt természetes váltópárti szerepe is veszélybe került. A párt feloszlatásával érvelők úgy vélekednek, hogy a kiút egy olasz (illetve alapvetően amerikai) mintára szerveződő nagy demokrata párt létrehozása jelentené. Ennek persze a párt programjának, nevének, struktúrájának alapvető változásával kellene együtt járnia, mely számtalan érdeket sértene. És persze az is nyitott kérdés maradna, hogy mi legyen a továbbra is jelentős erőt képviselő szélsőbaloldallal (nyilvánvalóan nem lehet egyszerre szövetséget kötni a centrummal és különböző színezetű kommunista pártokkal), melynek a támogatása továbbra is elengedhetetlennek tűnik a jobboldal legyőzéséhez.

A párt alapvető stratégiai problémákkal küzd tehát, melyet csak kiegészítenek a párt vezetésének problémái. A tavaly, példátlanul éles és szoros választás után (alig lehetett elkerülni, hogy a vesztes Ségolene Royal saját pártja ellen bírósághoz forduljon!) főtitkárrá választott Martine Aubrynak nem sikerült maga mögött működőképes többséget létrehoznia és a párt valódi, megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé válnia. Sokasodnak a párt vezetését, politikai vonalvezetését érintő belső kritikák, melyek persze mindig nyilvánosságra kerülnek. Jellemző, hogy a legutóbbi botrány idején (a vezetést nyíltan kritizáló Manuel Valls képviselőt Aubry "hallgatásra", vagy a párt elhagyására szólította fel) már a szocialista parlamenti frakció intett "tűzszünetre". A legnagyobb gond az, hogy a párt egy valódi vezető nélkül képtelen koherens irányvezetésre, számtalan hangon szólal meg, éppen ezért mondanivalója lényegében nem hallatszik.

Ma már a párt nem feltétlenül a főtitkár lelkes hívének számító vezetői, főleg Ségolene Royal a szocialisták legutóbbi elnökjelöltje és Bertrand Delanoe párizsi polgármester, is látják, hogy lassan valóban a párt léte lesz a tét, ezért a viták beszüntetésére és a főtitkár támogatására szólítanak fel. Ez kétségkívül hasznos lehet, azonban nem oldja meg a szocialisták alapvető problémáit.