Dzurinda összefogna az MKP-val

Mikulás Dzurinda szerint a három szlovák ellenzéki pártnak össze kellene fognia, és a jövő évi parlamenti választás után meg kellene próbálnia, hogy közös erővel fordulatot érjenek el a szlovák politikában.

"Egyre inkább úgy érzem, hogy össze kellene fognunk, ahogy azt tettük Vladimír Meciar idejében, és meg kellene kísérelni a fordulatot. Nem választási koalícióról beszélek, de politikailag közel vagyunk egymáshoz. Mindhárman tagjai vagyunk az Európai Néppártnak, ugyanazokat az értékeket valljuk. A választókat külön-külön kellene megszólítanunk, de azután természetesen egyesíteni kellene erőinket. Erről meg vagyok győződve" - jelentette ki a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke, volt kormányfő a SITA hírügynökség által vasárnap közzétett interjúban.

Megjegyezte: nem az SDKU, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szövetségéről beszél. "Beszéljünk inkább a partnerségről. Olyan politikai pártok együttműködéséről, amelyek egyforma értékeket vallanak" - húzta alá a volt miniszterelnök. Hozzátette: az SDKU az értékek alapján képes az együttműködésre a KDH-val és az MKP-val.

Dzurinda elutasította azt a véleményt, hogy az MKP-vel való együttműködés ártana pártjának. "Ne csináljunk a magyarokból valamiféle őrült kísérteteket. Még mindig enynyire maradiak lennénk? Én öntudatos, büszke szlovák vagyok. Láttam, mi mindenre vagyunk képesek. Láttam, emlékszem, hogy legyőztük Budapestet az utóbbi húsz év legnehezebb diplomáciai csatájában. Bősön kívül a külhoni magyarokról szóló törvény ügyében is" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Dzurinda nyilván a bős-nagymarosi vízmű problémája, s az Országgyűlés által 2001-ben elfogadott a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényre utalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.