Seholsincsember: félidőben bírálják az ENSZ-főtitkárt

Shepard Fairey világhírűvé lett Obama-poszterének parafrázisa látható a Perspektív című norvég szaklap címoldalán; a "Remény" hívó szót ezúttal Ban Ki Mun arcmásához rendelik. A kép csak annyiban érdekes, hogy eközben - diplomáciai kiadványhoz képest meglepően éles - támadás érte a dél-koreai ENSZ-főtitkárt az amerikai Foreign Policy július-augusztusi számában. De a folyóirat internetes kiadásában mások, így (hivatalból) saját kabinetfőnöke, védelmükbe veszik viszont Bant mandátumának félidejében.

"Seholsincsember", "nonentitás", "botcsinálta turista, a nemzetközi porond dilettánsa", "felállította a bukás mércéjét", sőt a KNDK-t vezető Kim Dzsong Ilre nézve hízelgő, ám a főtitkárra sértő "a világ legveszélyesebb koreaija" - Jacob Heilbrunn igencsak mélyen a vitriolba mártotta a tollát az elmúlt két és fél évi főtitkári teljesítmény megvonásakor. A szerző látásmódja nyomán egy jelentéktelen, unalmas, angolul sem jól beszélő bürokrata portréja bontakozik ki; ez utóbbi volt egyébként a most 65 éves Ban inkább bece-, semmint gúnyneve a szöuli külügyminisztérium egykori szürke eminenciásaként. Olyané, aki a konfliktuszónák helyett inkább azokat a helyszíneket látogatja, ahol díszdoktori okleveleket lehet átvenni, vagy ha mégis előbbi helyekre tévedne, csak tehetetlenül tördeli ott a kezét. És maga is beismeri vezetői képességeinek teljes hiányát: "Próbáltam példát mutatni. Senki nem követett".

"A világ leglehetetlenebb állása" - így adta át a New York-i hivatalt utódának a norvég Trygve Lie, az első (megválasztott) főtitkár. És a Bant védelmébe vevő Mark Leon Goldberg szakíró úgy véli: nem kell már az első két és fél év után, félidőben ilyen szigorúnak lenni. Ráadásul szerinte igaztalanul, hiszen Ban nevéhez fűződik például a 2007. szeptemberi és az idén ismétlésre kerülő New York-i globális klímacsúcs. Sértettséggel átitatott válaszlevelében pedig Vijay Nambiar kabinetfőnök Bannak a mianmari humanitárius segítségnyújtásban, valamint a washingtoni és a londoni G20-csúcsokon "a legalsó egymilliárd fő" szószólójaként játszott szerepére emlékeztet.

Ban Ki Mun egy év eleji gázai látogatáson
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.