Ha úgy vesszük, nem történt semmi. Nem került sor a botrányos vacsorákra, és a kezdődő uborkaszezon kisebb médiaszenzációja nyomán mindöszsze ketten mondták le előfizetésüket Amerika ötödik legnagyobb lapjánál, a The Washington Postnál. Ötven olvasó panaszkodott levélben - nagyjából a fele azoknak, akik hasonló, ellentmondásos ügyekben tollat ragadnak, és a szerkesztőséghez fordulnak.

Másfelől nagyon is sok minden történt, és éppen az írott sajtó súlyos válsága idején, amikor minden lapszám, újságcikk, sőt lapzártakor, az utolsó utáni pillanatban a lapba préselt baseballeredmény egy-egy (létet) igazoló jelentés. Andrew Alexander, a lap ombudsmanja fél újságoldalas cikkben ecseteli egy marketingterv visszásságait. Első mondata önmagában felér egy fejbecsapással: "A The Washington Post balvégzetű terve, hogy az újságírói mikrofonoktól mentes szalonokra áruljon szponzori belépőket, monumentális etikai mulasztás volt." "A Post hírnevére maradandó folt került" - írja lejjebb.

Mint a Politico című fővárosi lap nemrég megírta, a Post kiadója és felelős szerkesztője (alkalmanként) 25 ezer dollár befizetése ellenében helyet garantált a "szponzoroknak" Katharine Weymouth kiadó washingtoni házának vacsoraasztalánál. Itt tizenegy alkalommal egy-egy szakpolitikai kérdés bennfentes ismerőinek, köztük fehér házi tótumfaktumoknak a véleményét, és nyilván információmorzsáit hallgathatták volna meg. Az első téma a kongresszusban most tárgyalt egészségügy lett volna. A házigazda és a moderátor szerepét Weymouth, Marcus Brauchli felelős szerkesztő és a Post egy-egy újságírója látta volna el, de "off-the-record", azaz mikrofonmentes, informális keretek között. Ám a Politico híre nyomán az egészet lefújták, a Postnál mindenki a hátát csapkodja, és sajnálja, hogy nem állította le a marketingtervet időben.