Újabb kísérlet a megbékélésre

Bugár Bélát választották meg elnökké a Híd-Most nevű új szlovákiai magyar párt hét végi alapító közgyűlésén. A három alelnök egyike pedig Rudolf Chmel, az egykori Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, a szlovák-magyar irodalmi és politikai kapcsolatok neves szakértője lett. Szeptemberben tartják az új párt programalkotó kongresszusát, novemberben pedig a párt indul a szlovákiai megyei választásokon.

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a kongresszuson azt a nyilatkozatot, amely rámutat arra, hogy a kormánypártiak által módosított államnyelvtörvény társadalmi feszültséget kelt, bizalmatlanságot és indulatokat szít, ráadásul visszaállítja a nyelvrendőrséget, amelyet egyszer már a szlovák alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált és megszüntetett. Ezért a küldöttek felszólították Ivan Gasparovic államfőt, hogy ne írja alá az európai értékrenddel ellentétes jogi normát.

Megnyitó beszédében Bugár Béla kifejtette: - Olyan politikai párt létrejöttét kezdeményeztük, amely közös hazánkban, a többnemzetiségű Szlovákiában a nyitottság, a tisztesség, a felelősség és a bizalom jegyében, a kölcsönös és méltányos együttműködés eszméjét tűzte zászlajára. Tettük ezt olyan társadalmi környezetben, amelyről sok minden elmondható mostanában, csak az nem, hogy a felelősségteljes együttműködés jellemzi. A júniusi zászlóbontást követő napokban százával, sőt ezrével kaptuk a buzdító visszajelzéseket az ország minden tájáról. Néhány nap alatt pedig csaknem harmincezer támogató aláírást gyűjtöttünk össze a párt bejegyzéséhez. Mindez azt jelenti, hogy bíznak bennünk az emberek. Újabb lehetőséget látnak életük mindennapi gondjainak enyhítésére, az elhidegült szlovák-magyar viszony civilizált rendbetételére - hangsúlyozta a pártelnök.

Lapunknak nyilatkozva Bugár Béla jobbközép, szociális ügyekben pedig középpártként határozta meg a Hidat, amely kiemelt figyelmet kíván fordítani a dél-szlovákiai országrész elmaradott infrastruktúrájának fejlesztésére. Elmondta azt is, hogy nem etnikai, hanem polgári elvek alapján építkező és működő pártot alapítottak, amelyben a konjunktúralovagok, továbbá a letűnt rezsim besúgói, de a mai titkosszolgálatok tagjai sem kapnak helyet, viszont a jó szándékú szlovákokat, ukránokat, ruszinokat és más nemzetiségűeket örömmel fogadnak.

Érdeklődésünkre Rudolf Chmel elmondta, hogy Szlovákiában rossz, kimondottan aggasztó a társadalmi légkör. Ezért tartotta fontosnak több szlovákiai magyar politikus kezdeményezését, amellyel alternatívát mutatnak fel a nacionalizmus, a kölcsönös előítéletek elburjánzásával szemben, s ezért vállalt tisztséget a Hídban. - Mostanság elég kevesen vannak, akik a párbeszéd és a kölcsönös tolerancia hídjait építik, sokkal többen ássák az indulat és a gyűlölködés árkait a két szomszédnemzet között. A pártalapítás ugyan mindig nagy lutri, de bízom abban, hogy a Híd-Most létrejötte egyfajta társadalmi igényt elégít ki, mert a látszat ellenére nagyon sok szlovák és magyar, valamint már nemzetiségű polgár szeretne békében élni és békésen együttélni. - válaszolta az alelnök.

A tanácskozáson minden küldött az anyanyelvén, magyarul vagy szlovákul szólalt fel. Az észak-szlovákiai támogatók szinkrontolmácsolást vehettek igénybe.

A Híd-Most politikai tömörülést a Magyar Koalíció Pártjából kilépett szlovákiai magyar parlamenti képviselők alapították, akik elégedetlenek voltak a jelenlegi párvezetés tevékenységével, elsősorban politizálásuk stílusával.

Bugár és Chmel a pártalapítást ünnepli
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.