Távirati stílusban

Dubrovnikban Szerbia nélkül tárgyalnak

A szerb küldöttség lemondta részvételét a csütörtök kora este Dubrovnikban elkezdődött Croatia Summit 2009 tanácskozáson, amelyen Kelet-Közép-Európa, valamint a Balkán államfői, miniszterelnökei, köztük Bajnai Gordon, továbbá amerikai és uniós politikusok tárgyalnak Európa jövőjéről, energetikai, befektetési, fejlesztési és biztonsági kérdésekről. A Horvátországban negyedik alkalommal megrendezett tanácskozáson szó lesz majd az uniós bővítési lehetőségekről, a világválság térséget érintő hatásairól is. (Tudósítónktól)

A pápa menesztette vétkes bíborosát

A pápa lényegében felmentette tisztségéből azt a bíborost, akit felelősnek tartanak azért, hogy az egyházfő nem értesült időben Richard Williamson tradícionalista püspök holokauszttagadó nézeteiről. A Vatikánban azt állítják, XVI. Benedek nem tudott a nyilatkozatokról, amikor a püspököt feloldotta a kiközösítés alól. Ez válságot okozott a zsidókkal való viszonyban, világszerte számos politikus is hangot adott felháborodásának. (MTI)

Alapító közgyűlést tart szombaton a Híd-Most

A Somorja közelében szombaton tartja alapító közgyűlését az új szlovákiai párt, a Híd-Most. Révkomáromba tervezték a kongresszust, de a helyszín végül is a csölösztői Kormorán szálloda lesz. A tervek szerint elfogadják az új párt alapszabályzatát, megválasztják első vezetőségét és ismertetik a programtéziseket. Úgy tudni a küldöttek mintegy tíz százaléka lesz szlovák. (MTI)

Kovács Bence

Újra tüntettek Teheránban a fiatalok

Könnygázzal és gumibotokkal oszlatott szét csütörtökön az iráni rendőrség egy nem engedélyezett ellenzéki tüntetést Teheránban. Figyelmeztető lövések is eldördültek, és letartóztattak több tüntetőt. Hírügynökségek jelentették, hogy Teherán központjában több száz fiatal tüntetett abból az alkalomból, hogy a Baszidzs milícia pontosan tíz éve, 1999-ben véres támadást hajtott végre egy teheráni egyetemi kollégium lakói ellen. (MTI) )

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.