Az északi, arab, mohamedán, eredetileg nomád pásztor törzsek évszázadok óta viaskodnak a déli, jobbára keresztény vagy animista negroid népekkel. A dinka törzsbeli John Garang vezette déliek nem csupán autonómiáért, hanem az országrész elszakadásáért harcolnak. Küzdelmük eredménye, hogy 2005-ben a kartúmi kormány kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy 2011-ben népszavazás döntsön Dél-Szudán elszakadásáról. Az új állam létrehozásának előkészületei nem sok jót ígérnek. A szudáni gazdagság ígérete, a kőolajkincs a déli területek alatt rejlik. Ráadásul a különböző népcsoportok között egyre több csetepaté robban ki. Az ENSZ kéksisakosai pedig elegendő fegyver és felhatalmazás hiányában képtelenek megelőzni az erőszakot, ezért a bizalmatlanság velük szemben is egyre erősbödik.

A dél-szudániak azonban saját, a jobbára akorábbi gerillaveteránokból összeállt kormányukban sem bíznak. Mert mit lehet várni egy olyan kormányzattól, amely az elmúlt négy évben mintegy ötmilliárd dollár olajbevételt tapsolt el, aminek a fegyvereken és a kormánytagok vagyonán kívül nem sok látszata van. Az utóbbi esztendőkben épült kórházakhoz, iskolákhoz e kabinetnek semmi köze, azokat az egyházak vagy a nemzetközi segélyszervezetek hozták létre. Az utóbbi hónapok olajárzuhanása pedig tetézte a bajokat, hiszen a déli kormányzat bevételeinek 98 (!) százalékát éppen a fekete arany exportja jelenti. Az ENSZ világélelmezési programjának legutóbbi jelentése szerint Dél-Szudán lakosainak 16 százaléka alultáplált, sokuk az éhhalál küszöbén áll.